Alonso: Nyerni az F1-ben, a Dakaron és a WEC-ben különleges lenne

Fernando Alonso megnevezte azokat a céljait, amiket még a jövőben szeretne megvalósítani. Ezek közül az élen áll egy győzelem a Dakar-ralin, de a Forma-1-es bajnoki címről sem tett le.

Fernando Alonso

Fernando Alonso a hosszú motorsportos pályafutása során szerzett már két világbajnoki címet a Forma-1-ben, de szintén győzedelmeskedett a WEC-ben, valamint a Daytonai 24 órás versenyen, továbbá az Indy500-on is tiszteletét tett.

Az egyik legmeghatározóbb élménye mégis a Dakar-ralira vezethető vissza, ez ugyanis az a legendás verseny, amelyen a spanyol még mindenképpen rajthoz kíván állni. Ezúttal a High Performance podcastben elemezte a jövőbeli terveit Alonso.

„Szeretném újra megnyerni a Forma-1-es világbajnoki címet, de nem ez az elsődleges prioritás. Élvezem a folyamatot, különösen most az Aston Martinnal. Szeretném, ha a jövőben is harcba szállhatnánk a bajnoki címért.”

„Szeretem a csapattal tölteni az időt, és látni, ahogyan mindannyian fejlődünk számos területen. És 99 százalékban újra versenyezni fogok a Dakaron. Nem mintha a harmadik Forma-1-es világbajnoki cím kevésbé lenne fontos, de a Dakar megnyerése is a listám élén áll.”

Alonso ugyanakkor tudja, hogy a veterán Dakar-pilóták jóval több tapasztalattal rendelkeznek, mint ő, így arra számít, hogy sokszor neki kell majd futnia a versenynek, ha a végső győzelmet meg kívánja szerezni.

„Lehet, hogy nyolcszor vagy tízszer kell majd ott versenyeznem, hogy egyszer szerencsés legyek, és a győzelemért autózhassak. De ha a Forma-1-ben, az Endurance-világbajnokságban és a Dakaron is győzni tudok, akkor az valami nagyon különleges lenne számomra, mint versenyző és mint ember.”

Eközben a McLaren szerint négy csapat rendelkezik megfelelő eszközökkel a világbajnoki harchoz, így ennek megfelelően szoros küzdelemre számítanak az élen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A teljes párosát lecserélheti az F1-es középcsapat?
Következő cikk Nyck de Vries elmondta, hogyan érez Markóval és Ricciardóval kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország