Alonso: „Nincs rá garancia”, hogy a topcsapatok 2022-ben is betalálnak

Az Alpine Forma–1-es versenyzője, Fernando Alonso azt várja a 2022-es szabályváltozásoktól, hogy „sok meglepetést” okoznak majd, amikor az újgenerációs autókat először pillanthatjuk meg a téli tesztek folyamán.

Alonso: „Nincs rá garancia”, hogy a topcsapatok 2022-ben is betalálnak

Egy egyéves csúszást követően jövőre valóban megérkezik az F1 új korszaka, amelytől a sorozat azt várja, hogy szorosabb versengést hoz majd, hiszen az autókat úgy tervezték meg, hogy azokkal könnyebb legyen követni a másikat, és remélhetőleg a csapatok között sem fog hatalmas űr tátongani.

Az átalakulás miatt lényegében minden istálló már főként a jövő évi masinán dolgozik, hiszen a módosítások tiszta lapot jelentenek mindenki számára, és ezt a lehetőséget senki sem szeretné kihagyni. Emellé jön még a 140 millió dollárra csökkenő költségplafon, így talán várhatjuk, hogy kicsikét felborul az erősorrend a mezőnyben.

Még több F1 hír:

Alonso még nem tudja, az ő munkájuk mire lesz elég 2022-ben, de érzése szerint meg fogunk majd lepődni, amikor lehull a lepel az új versenygépekről. „Dolgozunk a jövő évi projekten, de még korán van, ezért senki nem ismeri a pontos számokat, mert nincsen összehasonlítási alap.”

„Ezért mindannyian realistán állunk hozzá, és várjuk a jövő februárt, mert szerintem sok meglepetés lesz majd, amikor megpillantjuk az autókat. Eltérő filozófiákat fogunk majd látni, eltérő ötleteket, és élesnek kell lennünk, hogy reagálni tudjunk, ha valami érdekesre leszünk figyelmesek.”

Miközben többen is kiemelték, hogy jövőre vélhetően továbbra is a Mercedes és a Red Bull lesz az etalon, Alonso szerint semmire sincsen garancia, de azok, akik előnybe kerülnek, egy ideig élvezhetik majd munkájuk gyümölcsét. „Úgy vélem, nincs rá garancia, hogy bármely csapat is beletrafál majd.”

„Vélhetően még a most dominálók is aggódhatnak kicsit, hogy miként értelmezik az új szabályokat. Amit majd az első néhány versenyen látunk, az csak a szabályciklus első éve lesz, de már megfigyelhettük korábban is, hogy azok, akik dominánsak egy időszak elején, megtartják az előnyüket egy időre, hiába válik mögöttük szorosabbá a mezőny.”

 

„2022 tehát mindenképpen izgalmas lesz, főleg a fiatalok miatt, hogy miként osztják le a lapokat egymás között, mivel senki nem tudja garantálni, hogy jó lesz a jövőben” – hangsúlyozta ismét nézőpontját a kétszeres bajnok.

Sokan egyébként attól tartanak a jövő évet illetően, hogy a szigorú regulák miatt nagyon hasonlítani fognak majd egymásra a versenyautók, és ezzel az IndyCar irányába mozdul el a bajnokság. Az talán igaz, hogy látszólag nem lesz majd akkora eltérés a csapatok 2022-es autói között, mint amiket most látunk, de az ördög mindig a részletekben rejlik.

Maga Alonso is kiemelte, hogy nem kell attól tartania a rajongóknak, hogy egy európai IndyCarrá „redukálódik” a királykategória, mivel a csapatoknál okos mérnökök dolgoznak, akik eltérő módon értelmezik majd a szabályokat, és nem fog elveszni az F1 DNS-e sem.

A McLaren még hoz néhány fejlesztést idén

megosztás
hozzászólás
Szerintetek Räikkönennek miből vannak az idegei? (videó)
Előző cikk

Szerintetek Räikkönennek miből vannak az idegei? (videó)

Következő cikk

Schumacher szerint ez nehezítheti meg Verstappen dolgát Hamilton ellen

Schumacher szerint ez nehezítheti meg Verstappen dolgát Hamilton ellen
Hozzászólások betöltése