Alonso: nincs mit veszítenünk, élvezni kell a dolgot és előzni párat

Alonso: nincs mit veszítenünk, élvezni kell a dolgot és előzni párat

Fernando Alonso elmondta, valamit biztos elrontottak: ők és a Williams is, mert mind a négyen kiestek a Q1-ben. A Ferrari versenyzője igyekszik pozitívan gondolkozni a mai események után.

Utoljára 2010-ben történt meg olyan, hogy Alonso kiesett a Q1-ben, akkor Malajziában. A kétszeres bajnok nem tagadja, valamit elrontottak ma.  Alonso egyértelműen a csapatnak tudta be a dolgot és a 19. rajthelyet.

"Rossz gumit tettünk fel rosszkor. Nagyon finom az egyensúly, és neked kell kontrollálni. Mindez nem katasztrófa, hiszen a címért sem vagyunk harcban. Nem változtat az életünkön az, hogy a nyolcadik, a kilencedik, vagy a 19. helyen vagyunk. Egy körrel később jöttünk ki a slickeken, mint a többiek."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Olykor megesik az ilyesmi, ha ilyen az időjárás. 30 másodperccel előbb vagy később, ha a megfelelő gumit teszed fel, akkor te vagy a hős, vagy hibáztál"- folytatta. "Itt vagyunk a tévészobában, két Ferrari és két Williams versenyző, tehát valamit rosszul csináltunk a több csapattal szemben. Tanulmányoznunk kell, mi történt."

"Hátulról fogunk rajtolni, előznünk kell párat, és próbáljuk majd élvezni. Nincs mit veszítenünk"- jelentette ki.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING