Alonso: nincs miről beszélnünk Oconnal

A spanyol pilóta nem látja szükségét, hogy leüljön beszélgetni csapattársával, miután Ocon a szabályosság határait súrolva védekezett ellene a Magyar Nagydíjon.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team A522, Fernando Alonso, Alpine F1 Team A522

Fotót készítette: Alpine

Esteban Ocon és Fernando Alonso az ötödik és hatodik rajtkockából várhatta a Forma-1-es Magyar Nagydíjat és a rajt után rögtön kemény csata bontakozott ki a csapattársak között.

A kétszeres világbajnok végül a francia versenyző mögé szorult, aki azonban kőkeményen védekezett ellene. Alonso megpróbálta külső íven megkerülni a hatos kanyar sikánja felé haladva, de ki kellett szélesítenie a pályát.

A mezőny rangidőse az incidens után a csapatrádión arra panaszkodott, még életében nem látott olyan extrém védekezést, mint amilyet Ocon bemutatott és hallhatóan frusztrálta csapattársa vezetési stílusa.

Még több F1 hír:

„Meglehetősen szélsőségesen vezetett, jobb pozícióba kerültem és nem történt semmi. Valószínűleg ez egy kihagyott lehetőség volt a részemről. Jó volt a rajtom, nincs mit hozzáfűznöm“ - mondta a leintést követően Aloso.

A spanyol azt is elmondta, szerinte nincs szükségük arra, hogy leüljenek Oconnal és megbeszéljék az esetet, mert mindig lesz közöttük annyi tisztelet, hogy elkerüljék a balesetet.

„Mindig megpróbálunk keményen versenyezni, de mindig betartjuk a szabályokat és megóvjuk a határokat, hogy ne legyen baleset. Ezt eddig mindig sikerült elkerülni és ez így is marad“ - szögezte le a spanyol.

 

Otmar Szafnauer csapatfőnök szintén úgy fogalmazott, amíg tisztességes csatát vívnak a versenyzői és nem történik kár, addig rendben van a dolog.

Ocon kitért a balsikerű bokszkiállásukra is, aminek következtében Daniel Ricciardo egy manőverrel meg tudta előzni őt és Alonsót is, miután a francia a hideg abroncsokon feltartotta a spanyolt.

A két versenyző emlékezetes módon Dzsiddában is parázs csatát vívott a futamon, jövőre pedig ezt még szabadabban tehetik meg, hiszen Alonso az Aston Martinnál folytatja pályafutását.

Wolff: a Hungaroringen minden összejött, de nem biztos, hogy meg tudjuk ismételni


Íme a Ferrari legújabb üdvöskéje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elérkezhet a csapatutasítások kora a Ferrarinál
Következő cikk Az Alpine kora miatt nem kötött hosszú távú szerződést Alonsóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország