BRÉKING

Alonso nem vonul vissza, amíg nincs meg a harmadik: fontos nevek mellé akar kerülni

Fernando Alonso hisz a Ferrariban, mert egy cím velük többet jelentene annál, mintha más csapattal szerzi meg azt. Az oviedói kitartó: 2010 óta csak a remény és a hit maradt számára.

Alonso 2010 óta ügyködik azon, hogy bajnok lehessen a Scuderiával, és rajta nem múlt a dolog: kétszer nagyon közel volt, de mindig Vettel húzta be. Idén nagy eséllyel korábbi csapattársa, Hamilton lehet a befutó, és Alonsónak a statiszta szerep jut. "Még mindig ki vagyunk éhezve a sikerre, várunk a lehetőségre, hogy bajnokok legyünk"- kezdte Alonso a BBC-nek.

"Ez a legfőbb cél, és addig nem gondolsz a visszavonulásra, amíg nem elégülsz ki"- utalt a kevés címre. "Ezen dolgozok és reménykedek benne. A három cím egy lépést jelent. Nem arról van szó, hogy ne lennék boldog kettővel, de a harmadik nagyon fontos nevek listájára helyez. Kétszer közel álltam hozzá, és remélhetőleg a következő lehetőség során nem szalasztjuk el"- mondta 2005 és 2006 bajnoka.

Räikkönen társaságában a mezőny legidősebb párosát alkotják. Kérdés, meddig tudja folytatni a Forma-1-ben? "Úgy vélem, elég sokáig ahhoz, hogy nyerjek és versenyképes legyek még jó pár évig. Nem tudom, mennyiről van szó - három, öt, hét. Nem kellene problémának lennie."

Alonso még a V10-es motorokkal kezdte, versenyzett a V8-asokkal, és az idén bevezetett formula számos ponton kételyeket ébreszt benne. "Az új F1-es autók nehezebbek, lassabbak, nehéz érteni, mit csinálnak, és nem nyomhatod végig a versenyen. Nyomsz két kört, majd óvod a gumikat a következő kiállásig. Olykor egyáltalán nem nyomod. A versenyzők nem ezt akarják csinálni. Nem az a probléma, hogy meddig tudod tartani a szintet, hanem az, mennyi örömet fog okozni az autók vezetése a jövőben."

//

Post by www.f1-live.hu.

Így vagy úgy, de nyerni akar, mert Hamilton a második címre hajt, Vettelnek négy van, és a spanyol csak üldöző lehetett az utóbbi években. "Egyszerűen ki vagyok éhezve a győzelemre. Jelen pillanatban nagyon messzire vagyunk ettől a pozíciótól - ez nem okoz frusztrációt, jobbnak kell lennünk."

Elmondta, a nehézségek ellenére remek a kapcsolata Luca di Montezemolóval. "Nagyon gyakran beszélünk, hetente egyszer, és ha versenyhétvége van, háromszor beszélünk alatta. Néha többet beszélek vele, mint a családommal. Tudjuk, ha nem jönnek az eredmények, akkor mindent rosszul interpretálnak, amit mondasz, és ez igaz rá is. De határozottan elmondhatom, zéró probléma van."

Nem tehet mást, hinnie kell abban, hogy a Ferrari képes győztes autót adni neki. "Hinnem kell, és szükségem is van rá, hogy higgyek benne. A potenciál megvan. Minden összetevő megvan, csak össze kell tenni őket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, és tudom, a Ferrarival aratott győzelem többet fog jelenteni, mintha másik csapattal nyernék, és ezt akarjuk tenni."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kanadai Nagydíj: Szenzációs felvételek egy esős menetről – 1978
Következő cikk Nem mindegy, mekkora puszit adsz a Bajnokok falának: Vettel és Ricciardo Kanadáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország