Alonso nem tervezi a visszatérést - egyelőre

Fernando Alonso az ő közreműködésével készülő videójáték, a GRID egyik sajtóeseményén beszélt arról, miért hagyta ott a sorozatot, és hogy milyen élmény volt neki Olaszországban ismét Forma-1-versenyen lenni.

Fernando Alonso, McLaren, with Marc Gene, Ferrari

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Fernando Alonso pár hete részt vett nézőként a Formula-1-es Olasz Nagydíjon, ahol már egyszer letámadták a riporterek a kérdésekkel a mindenkit érdeklő visszatéréséről (vagy vissza nem téréséről). A spanyol pilóta ma a Codemasters szervezésében volt hivatalos egy sajtóeseményre, melyet az ő segítségével készült GRID nevű autós játék részére szerveztek – ebben egyébként Alonso ellen, és az ő autóival is lehet versenyezni. Bár a találkozó fő témája nyilván a szimulátor volt, a kétszeres világbajnok nem kerülhette el a Forma-1-re vonatkozó kérdéseket, amelyek előbb még az Olasz Nagydíjra, később azonban már a konkrét visszatérésre vonatkoztak:

"Az olasz egy nagyon szép GP volt a számomra, Olaszország ugyanis gyönyörű, és én rengeteg szeretetet kaptam a közönségtől, a viszonyom pedig mindig szoros marad az országgal. Nagyon izgatott voltam, hogy ott lehettem, és sok barátommal találkozhattam. Az ottani Ferrari-győzelem mindenki számára sokat jelentett, míg a szingapúri már meglepetést okozott. Remélem, hogy a következő versenyeken is örülhetnek - még ha Hamilton előnye jelentős is -, hogy még emlékezetesebbé tegyék az évet"

Még több F1 hír:

"Nincs a rövidtávú terveim között a visszatérés. A helyzet az, hogy tavaly éppen azért akartam kitörni a buborékból, hogy egy kis levegőhöz jussak 18 év után, amelyet totális rivaldafényben töltöttem. A Forma-1 300 napot követel meg egy évben, és én ennek szenteltem jó pár évet, most viszont már egy kis friss levegőre vágytam, és ha már nyugodtan tudok lélegezni, akkor elgondolkozom a folytatáson"

„Az, hogy 18 évet kellett minden januártól decemberig folyamatosan az F1-gyel a fejemben eldöntenem – tényleg, reggelizni nem tudtam anélkül, hogy ne gondoltam volna rá – azt jelenti, hogy az életem felét ennek rendeltem alá, most viszont van esélyem egy kicsit pihenni, hobbiszinten csinálni dolgokat, és kihasználni az újonnan felfedezett jó tulajdonságomat, hogy minden körülményhez gyorsan tudok alkalmazkodni.”

 

„Ezáltal most van esélyem kipróbálni más kategóriákat, amik mindig is foglalkoztattak, és új kihívások elé állni. Sajnos mostanság minden nagyon túl lett professzionalizálva, magyarán csak akkor lehetsz jó az együlésesekben, raliban, akárhol, ha már gyerekkorod óta erre készülsz. Ha végignézek, milyen tulajdonságaim segítettek a legtöbbet karrierem során, úgy érzem, akkoriban kicsit nagyobb siker volt az, ha jobb pilóta vagy másoknál, még ha megerőltetőbb is volt.”

„Nem az a baj, hogy beleun az ember, egyszerűen csak sokat követel meg tőlünk. Nem tudok olyan focistát mondani, aki 18 évig a legmagasabb szinten játszott, mindig hatalmas teherrel a vállán. Vannak, akik nyolc hónapot kihagynak sérülés, vagy ilyenek miatt. Michael Jordan évekig nem kosarazott, aztán visszatért. Schumacher, miután mindent megnyert a Ferrarival, pár évet pihent, és visszatért. Szerintem az én 18 évem az F1-ben rekord, és nem érzem úgy, hogy beleuntam, de muszáj volt egy kicsit magamra is időt szánnom.”


Ez az eset még a 2011-es Szingapúri Nagydíj ideje alatt történt a JK Racing Asia szériában, ahol egy kerék a kerék elleni kontakt után a pilóta igen keményen csapódott neki a falnak. Szerencsére nem történt súlyos sérülés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szenved Szocsiban, Norrist csak a konstruktőri bajnokság érdekli
Következő cikk Újra Mercedes-motort használhat a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország