Alonso: nem lesz európai IndyCar az F1-ből, és nem gondolkodok még a visszavonuláson

Fernando Alonso is megnyugtatta a Forma-1-es rajongókat, hogy a jelenleginél szigorúbb, 2022-es szabályok még nem jelentik azt, hogy egyenautós sorozattá válik a száguldó cirkusz, és azt is elárulta, hogy esze ágában sincs visszavonulni a 2022-es szezon előtt.

Alonso: nem lesz európai IndyCar az F1-ből, és nem gondolkodok még a visszavonuláson

Már csak alig fél évet kell várnunk arra, hogy megkezdődjön a Forma-1 vadiúj korszaka, amelyben visszatérnek a leszorítóerejüket szívóhatással, ground effecttel szerző autók, amelyekkel az F1 reményei szerint sokkal könnyebb lesz majd kerék a kerék ellen versenyezni.

Az F1 a Brit Nagydíjon mutatta be a saját interpretációját a 2022-es szabályokról, majd a modellt kiállították a Hungaroringen is. Sokan hangoztatták a véleményüket, hogy túlságosan is hasonlít az autó az IndyCarban a Dallara által készített kocsikra, de ez az összehasonlítás Max Verstappen mellett Fernando Alonso szerint sem állja meg a helyét, mondta a kétszeres világbajnok pilóta a magyar sajtónak adott exkluzív beszélgetésén, amelyen mi is részt vettünk.

Még több F1 hír:

„Nem hiszem, hogy ez lenne majd a helyzet” – mondta Alonso még a Magyar Nagydíjat megelőzően. „Minden csapat máshogyan fogja interpretálni a szabályokat, az autók kívül-belül eltérnek majd egymástól, a csapatok egyéni döntései miatt ugyanúgy látni fogjuk a Forma-1 DNS-ét.”

„Az IndyCarban pont az a jó, hogy az autók nagyon közel egymáshoz a köridőket tekintve, és bármelyik pilóta képes lehet arra, hogy nyerjen, ez egy nagy pozitívuma (a sorozatnak).”

„Azt kívánom, bár az F1-ben is meglenne ez a kiszámíthatatlanság, de szerintem ez nem fog változni: ugyanúgy lesz egy domináns csapat jövőre, és talán az Alpine is harcolhat majd a győzelmekért.”

Kérdésünkre, hogy milyen szerepet fog játszani a szerződéshosszabbításában az Alpine jövő évi teljesítménye, Alonso elárulta, hogy egyelőre nem gondol erre, mert remekül érzi magát a csapatánál, de azt megjegyezte, hogy a 2023-as projektjüket szemmel tartja majd.

„Jelenleg mindenki nagyon várja a következő szezont, mert ezek a nagy szabályváltozások felkavarhatják a mezőnyt, és az Alpine is egyike azon csapatoknak, amely szeretné csökkenteni a lemaradását az élcsapatokhoz az új szabályoknak köszönhetően.”

„Majd erre visszatérünk jövőre, most remekül érzem magamat fizikálisan és mentálisan is, jó a kapcsolatom a csapattal, élvezem a helyzetemet. Majd meglátjuk jövőre, a nyári szünet alatt, hogy hogyan alakultak a dolgok, és milyennek látom a 2023-as projektet.”

Miért és hogyan változott meg Ricciardo hozzáállása a szimulátorozáshoz?

megosztás
hozzászólás
Miért és hogyan változott meg Ricciardo hozzáállása a szimulátorozáshoz?

Előző cikk

Miért és hogyan változott meg Ricciardo hozzáállása a szimulátorozáshoz?

Következő cikk

Todt: Michael Schumacher még küzd a balesetének következményeivel

Todt: Michael Schumacher még küzd a balesetének következményeivel
Hozzászólások betöltése