BRÉKING

Alonso nem lesz az F1-ben, amikor jönnek a V4-es gépek: elmúltak a régi szép idők

Fernando Alonso reméli, a következő generáció nem tudja majd meg, milyen volt egykor a Forma-1. A Ferrari versenyzője érdekes dolgokat mondott az F14T vezetéséről és a V6-os turbóról.

A kétszeres bajnok ma teljesítette az első versenyszimulációt 2014-ben, és érdekes dolgokat tapasztalt. A spanyol összességében elégedett, persze mindig lehetne jobb.

"Rendben volt. Igaz, voltak még kisebb problémáink, ezeket pár változtatással próbáltunk meg kompenzálni"- kezdte Alonso Bahreinben. "55-60 kört tettünk meg úgy, hogy nem kellett beállni a garázsba vagy ilyesmi, és egyfolytában tudtunk menni. Összességében elégedett vagyok ezzel a nappal. Sikerült teljesíteni a kitűzött körszámot. A teljesítményt illetően ma délelőtt találtunk valamit, ami működött, de olyasmiket is, amik nem. Ez olyan időszaka a téli tesztnek, amikor beállításokat próbálgatsz, és sok közül esetleg csak az egyik működik"- részletezte Alonso.

"Tanulási folyamatról van szó, ami fontos része a teszteknek. Lehet még jobb is, és a következő két nap létfontosságú lesz a teljesítményt illetően - tényleg ki kell aknázni az autó teljesítményét. Holnap jó napot kell teljesíteni Kimivel, és az utolsó tesztnapnak is simán kell mennie, hogy 100 százalékos biztossággal érkezzünk meg Ausztráliába"- folytatta. "Most még mindig hiányzik egy kicsi"- jegyezte meg.

Alonso érdekes részlettekkel szolgált arra vonatkozóan, milyen érzés vezetni a gépet hosszú etapon. "OK. Hogy őszinte legyek, nem nagy a különbség tavalyhoz képest. Nyilvánvalóan nem merülhetek el a részletekben a média előtt. A vezetési stílus terén nincs nagy különbség tavalyhoz képest. Tavaly az első körtől kezdve vigyáztunk a gumikra, idén ugyanezt tesszük. Nem nagy a különbség. Nem gondolom, hogy sokat változna"- reagált. "Persze az autók lassabbak, kevesebb a leszorítóerő, a versenyen pedig a teljesítmény is kisebb, mivel kezelned az akkumulátort. Nem merítheted le annyira, mint mondjuk az időmérőn"- fejtette ki a spanyol.

"A futam 57 köre alatt jelentősen lassabb lesz; gyors autókat szeretünk vezetni, nem pedig lassúkat"- mondta mosolyogva. "Más. Az egyenesekben, a kanyar kijáratában. Az autó vezethetősége is más. A turbó hirtelen érkezik meg, így számítanod kell az erőre. Ott van a KERS is, mely sokkal nagyobb szerepet játszik. Tavaly 80 lóerő körül volt, idén pedig körülbelül a duplája. Nagy a lökés, amikor dolgozik a KERS."

Mindez kellemes? "Ismét elmondom: a legjobb autók a V10-esek voltak, amikor megérkeztem a Forma-1-be. Lementünk V8-ra, most V6-ra, és remélem, nem fogjuk látni a V4-eseket. Én nem leszek már akkor a Forma-1-ben. Remélhetőleg a következő generáció nem fog tudni arról, mi volt korábban"- ironizált.

A Red Bull, és általában véve a Renault-csapatok sokat szenvednek az autókkal. Vajon Alonso aggódna a helyükben?

"Minden télen ugyanaz a helyzet. Úgy érezzük Ausztráliában, nem állunk készen. Nem számít, hogyan sikerült a tél, minden évben ugyanazt érzed. Idén sokkal furcsább, mert rengeteg dolgot kell megismerni, kiismerni. Innen nézve elégedett vagyok a helyzetünkkel. A Ferrari remek munkát végzett a tél folyamán az autó felkészítésével. Elnézve, mennyi kört teljesítettünk, a legjobb csapatok között leszünk. Egyike vagyok azon versenyzőknek, akik a legtöbb kört teljesítették - ez előnyt jelent."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez egy hajszállal Alonso előtt Bahreinben, végre villantott a Red Bull
Következő cikk Problémás nap a Mercedesnél: inkább most, mint a futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország