BRÉKING

Alonso: Nem hiszem, hogy jövőre egy Mercedes motorral felszerelt autót fogok vezetni

Fernando Alonso gyakorlatilag kizárta annak a lehetőségét, hogy a Mercedes, a Williamsnél, vagy a Lotusnál folytassa tovább a pályafutását.

Továbbra is a levegőben lóg a kétszeres spanyol világbajnok jövője, aki ezzel megkockáztatja azt, hogy 2015-re talán nem marad számára elérhető top-ülés.

A korábbi jelentések szerint a Mercedest nézte ki magának, de minden jel arra mutat, hogy jövőre még biztosan marad a Nico Rosberg-Lewis Hamilton páros, és ha hosszabbít a brit világbajnok, aki továbbra is vezeti a tabellát, akkor a 2016-os esztendőben sem lesz esélye a Mercedeshez szerződnie a spanyolnak, miközben már ő sem fiatal.

Alonso nem várhat már sokáig a döntéssel, ami elmondása szerint gyakorlatilag megszületett, mint arról az F1-live.hu is beszámolhatott, közvetlen az Orosz Nagydíj után.

Fernando most a NBC kérdésére azt mondta, nem valószínű, hogy jövőre egy olyan autót fog vezetni, amit a Mercedes erőforrása hajt, így a gyári csapat mellett a Williamst és a Lotust kizárhatjuk, amivel szintén tárgyalásban állhatott, legalábbis a megbízható német AMUS szerint.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nem hiszem.” – válaszolt arra a kérdésre Alonso, mely szerint jövőre egy Mercedes motorral felszerelt autót fog vezetni.

„Mint azt Suzukában is elmondtam, ha ismerni fogod a lehetőségeimet, akkor majd azt mondod, igen, ez nyilvánvaló döntés volt a részemről. Várjunk, és majd meglátjuk.”

Fernando ezen nyilatkozata után arra következtethetünk, hogy vagy aláír a McLarenhez, vagy egy évet kihagy és rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás versenyen egy LMP1-es autóval, ami mindig is az egyik legnagyobb álma volt.

Sebastian Vettel érkezésének bejelentése a küszöbön áll a Ferrarinál, ami hétfőn lehet esedékes. Az egyetlen csavart az jelentheti, ha a Ferrari jövőre három autóval indul, és akkor a spanyol világbajnok a német rekorder és a finn "Jégember" csapattársa lehetne. Erre azonban nincs sok esély, de a Forma-1-ben soha nem lehet tudni, pláne azok után, hogy a Caterham, a Marussia és a Sauber is pengeélen táncol.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Massa még csak pontot sem szerzett Oroszországban
Következő cikk Massa szerint veszélyes is lehet a Pirelli gumiválasztása Interlagosban - Túl visszafogott a cég?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország