BRÉKING

Alonso nem feltétlen akar három autót istállóként, szerinte fontosak a kis csapatok: Minardi?

A spanyol világbajnok szerint igenis fontosak az olyan kis csapatok, mint a Caterham, vagy a Marussia, melyek kiugrási lehetőségeket jelenthetnek a Forma-1-ben a fiatalok számára.

A királykategóriában már rég nem beszélhetünk egészséges egyensúlyról. A Caterham és a Marussia is azzal a szándékkal szállt be 2010-ben a Forma-1-be, hogy a sport folyamatosan csökkenteni fogja a költségeket.

Ez végül olyannyira nem valósult meg, hogy évről évre drágább lett az F1, miközben a költségvetési sapka ötletét is elvetették, köszönhetően a top-istállók nyomásának. Eleinte úgy tűnt, hogy gárdák között kötött költségvetési megállapodás jelenthet megoldást, vagy kiutat a helyzetből, de végül ez is megbukott.

2014-re az új V6-os turbómotorokkal a költségek megsokszorozódtak, amit már a Caterham és a Marussia sem bírt el. A csapatok Amerikában és Brazíliában sem voltak ott a rajtrácson. A malájok gyűjtést rendeztek annak érdekében, hogy legalább Abu Dhabiban rajthoz tudjanak állni az utolsó versenyen, aminek főként az összedíjazások és a tárgyalási alap miatt van fontos szerepe, hiszen vannak érdeklődők az istálló iránt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Marussia a hivatalos csőd és felszámolás ellenére nem adta fel azon vágyát, hogy 2015-ben visszatérjen a rajtrácsra egy másik köntösben.

Bernie Ecclestone mindeközben hangsúlyozta, ezeknek a csapatoknak nem szabadna részt venniük a versengésben, mivel lassan arra sincs pénzük, hogy elutazzanak egy helyszínre, nemhogy folyamatosan fejlesszék az autóikat és felzárkózzanak a középmezőnybe.

Vasárnap nem sokkal a rajt előtt felvetődött annak a lehetősége, hogy a Red Bull és a Ferrari három autóval induljon jövőre. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke igyekezett tagadni az állítólagos megállapodást, de hangsúlyozta, ha a helyzet úgy kívánja és megkérik őket erre, akkor nem tudnak mit tenni, mivel a szerződés szerint kötelezhetőek a harmadik autó indítására.

Egy harmadik autó szerepeltetése azonban 35-40 millió euróba kerülhet, ami a legkisebb istállók éves költségvetését jelenti. Horner most arra kíváncsi, hogy ezt az összeget ki fogja nekik állni, mivel a támogatói háttér az esetlegesen újonnan érkező szponzorokkal sem fedezné ezt az összeget.

Bernie Ecclestone nemet mondott a Sauber, a Force India és a Lotus privát támogatására, és a top-istállók sem akarnak a saját pénzeikből adni a kisebbek számára, mivel elmondásuk ez nem egy jótékonysági szervezet, hanem egy sport, ahol egymás ellen versenyeznek.

A három istálló közül a Force India akár ki is szállhat az F1-ből, noha 2020-ig köti a szerződése a sporthoz. A helyzet nem könnyű, és úgy tűnik, hogy a magas költségvetés szép lassan az összes csapatot behálózza. A paddokcban lévők szerint ez az egész olyan, mint egy időzített bomba, ami, ha felrobban, minden idők legnagyobb válságát jelentheti a Forma-1-ben.

A Ferrari spanyol versenyzője inkább azt szeretné, ha a kicsik maradnának.

„Valószínűleg ez egy jobb megoldást jelentene. Én a Minardinál kezdhettem el a pályafutásomat, ami egy nagyon fontos lépés volt számomra. Sok más versenyzőnek is ez nyújthat lehetőséget a Forma-1-ben. Szükségünk van ezekre a csaptokra, és mindenki másra is. Minél többen vagyunk, annál jobb. Remélhetőleg, találunk megoldást a kérdésre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint Raikkönen és Alonso is remek munkát végzett a brazil versenyen
Következő cikk Massa: Miért vonulnék vissza, ha ilyen jó eredményeket érek el?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország