Alonso nem érti, miért kérdezgetik őt erről folyton

Fernando Alonso nem érti, hogy az emberek miért gondolják róla, hogy most boldogabb, mint korábban, és hogy miért teszik fel neki állandóan ezt a kérdést.

Alonso nem érti, miért kérdezgetik őt erről folyton

A spanyol az Alpine-nal tért vissza a Forma–1-be két év kihagyást követően, és sokak szemében most egy teljesen másik Alonso él, mint aki a McLarennél fásultan és elégedetlenül intett búcsút a kategóriának.

A kétszeres bajnok elmondta, hogy ugyanerről volt szó már akkor is, amikor a Ferrarihoz csatlakozott 2010-ben, és nem tudja, miért gondolják úgy sokan, hogy a jelenben mindig boldogabb, mint amilyen a múltban volt.

„Amikor a Ferrarihoz kerültem, pontosan ugyanezt kérdezték tőlem. Emlékszem rá: »Miért vagy most boldog? Azért van, mert egy olasz csapathoz kerültél, te pedig spanyol vagy és jobban összeilletek?« Én pedig mondtam, hogy igen, talán ezért. Ugyanolyan a humorérzékünk, és mediterrán mentalitással rendelkezünk.”

Még több F1 hír:

„Amikor pedig a WEC-ben voltam, a Dakaron vagy az Indy 500-on indultam, akkor is megkérdezték: »Miért vagy most nyugodtabb? A Forma–1-ben frusztráltnak tűntél.« Most pedig újra ezek jönnek elő.”

Miközben tehát nem feltétlenül érti ezeket a kérdéseket, megvan az elmélete arról, hogy az emberek miért gondolnak róla folyamatosan ilyesmiket. Érzése szerint az egész az első mclarenes időszakára vezethető vissza, amikor a csapatnál egyáltalán nem volt jó a helyzete az újonc Lewis Hamilton mellett.

Szerinte akkor sokan rosszul mérték őt fel, nem látták az igazi személyiségét, majd pedig ezt továbbadták másoknak is, így kialakult róla az a kép, hogy ő általában nem boldog. „Amikor Hamilton ellen mentem 2007-ben egy brit istállónál, az emberek rosszul ítéltek meg, és a rossz üzeneteket terjesztették.”

„Mindenki mindig meglepődik azon, hogy mennyire jól érzem magam és mennyire vagyok boldog.” Az ettől függetlenül tény, hogy ami az F1-et illeti, idén mindenképpen boldogabbnak látszott, mint a korábbi években bármikor, ezen pedig még inkább segíthetne, ha az Alpine jövőre komolyabbat tudna előrelépni.

Tost reméli, Cunoda jövőre már nem fog annyit kiabálni a rádióban

megosztás
hozzászólás
Ferrari: „Zéró kompromisszumot” kötöttünk 2022-re, hiába harcoltunk a McLarennel
Előző cikk

Ferrari: „Zéró kompromisszumot” kötöttünk 2022-re, hiába harcoltunk a McLarennel

Következő cikk

„Dobhatja” a fekete színt a Mercedes 2022-re

„Dobhatja” a fekete színt a Mercedes 2022-re
Hozzászólások betöltése