Alonso: nem érdekel, mi volt az autó baja, most már csak a szezon végét várom

A kétszeres világbajnok meglehetősen feldúltan nyilatkozott a Mexikói Nagydíj után, amit egy motorprobléma miatt nem tudott befejezni. A spanyol szerint ez már több mint balszerencse, egészen egyszerűen felkészületlenül vág neki csapata a hétvégéknek.

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Mexikóvárosban folytatódott Fernando Alonso 2022-es vesszőfutása, a spanyolnak ismét egy olyan futamot kellett technikai probléma miatt feladnia, amelyen jó tempót diktált és jól vezetett.

A kétszeres világbajnok a kilencedik helyről rajtolt és papírforma szerint pontokat szerezhetett volna, amikor a futam utolsó negyedében elszállt az Alpine motorja és kiállni kényszerült a versenyből. A leintés után meglehetősen felindultan nyilatkozott az újabb peches versenyről, kemény szavakat intézve saját csapatához.

„Húsz körrel a futam vége előtt elszállt egy henger, így húsz százalékkal alacsonyabb teljesítménnyel futottam. Húsz másodperccel voltam a McLarenek és a csapattársam előtt, a verseny addig kivételesen alakult“ - mondta Alonso.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, Austinban és itt nyújtottam a legjobb teljesítményt tempó szempontjából. Amikor a végén megadta magát az erőforrás, leállítottuk az autót. Azt hiszem, legalább hatvan pontot veszítettem idén technikai probléma miatt és ha hozzáadunk még hatot, akkor az hatvanhat.“

„Ezzel természetesen a versenytársaim is jól jártak, hiszen több pontot szereztek, mint amennyit kellett volna. Egyszerűen elképesztő, hogy minden versenyen csak egy-két autó esik ki, de a 14-es számú mindig közöttük van“ - mérgelődött a spanyol.

„Azt hiszem, idén öt motor ment tönkre. A futamok nagyjából felén nem szereztük meg a megérdemelt pontszámot, de most már semmit sem tehetünk.“

„Utoljára a Honda első mclarenes évében veszítettem hasonlóan sok pontot, de akkor az autó még nem volt annyira versenyképes. A Hondával az volt a baj, hogy mindkét autó megállt, de az Alpine-nál csak az enyém“ - folytatta a pilóta.

 

„Nem is érdekel mi volt ma a kocsi baja. Alig várom, hogy elmenjünk az utolsó futamra Abu Dhabiba, ünnepeljek egyet a csapattal aztán haza repüljek. Most már száz százalékosan a szezon végét várom“ - fogalmazott élesen Alonso.

A spanyolt arról is megkérdezték, a sorozatos kiesések írhatók-e a balszerencse számlájára.

„Nem, szerintem felkészületlenek vagyunk. A motor nem képes végig menni a futamokon. Nem lehet a balszerencse számlájára írni, ha hat vagy hét motort kell elhasználnod egy idényben, ahogy mi is tettük és még nincs is vége az idénynek. Azt hiszem lesz mit csinálniuk télen“ - szögezte le.

A kétszeres világbajnok a következő szezont az Aston Martinnál kezdi meg, ahol a jelenlegi idény végén visszavonuló Sebastian Vettelt váltja.

Leclerc: amikor rossz a vasárnapunk, az tényleg nagyon rossz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: amikor rossz a vasárnapunk, az tényleg nagyon rossz
Következő cikk Verstappen: nem tolerálom többé, hogy egy TV-csatorna tiszteletlen legyen velem!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország