Alonso nem csalódott, de az egyenesben tehetetlen lesz holnap
Fernando Alonso a Q3-ban elért tizedik helye ellenére sem volt csalódott az időmérő edzést követően, mivel úgy véli, az autót magabiztosan tudta vezetni. A spanyol szerint az egyenesekben nem igazán tud majd védekezni a gyorsabb riválisok ellen.
Habár Fernando Alonso bejutott a Q3-ba a mai időmérőn a Las Vegas-i Nagydíjon, a holnapi futamot Sainz büntetése okán a kilencedik helyről kezdheti meg. Egy ponton azonban az sem volt kizárt, hogy a Ferrari kiválásával akár a harmadik helyet is célba veheti a rajtrácson.
Az első mért körök után ugyanis az előkelő negyedik helyen állt a spanyol, ám a pálya folyamatos javulása, valamint a riválisok által felhasznált friss gumik végül hátrébb tolták a kétszeres spanyol bajnokot, aki ennek ellenére sem csalódott.
„Szerintem rendben volt” – értékelte az időmérő edzést Alonso. „Általánosságban úgy gondolom, hogy Brazília után elégedettebbek lehetünk az autóval. És itt azt hiszem, jó autónk volt, amit tudtunk vezetni, tudtuk (határig) tolni, és bízhattunk az autóban a falak közelében.”
„Szóval igen, elégedett vagyok az autóval. Úgy gondolom, hogy a pálya karakterisztikája nem túl jó számunkra, azt hiszem, 22 versenyen keresztül mi voltunk a leglassabb autó az egyenesekben. Szóval nem meglepő, hogy a bajnokság leghosszabb egyenesén egy kicsit küszködünk.”
„Nos, azt hiszem, a riválisok az első próbálkozásnál régi gumikat használtak, aztán az utolsóra mindent beleadtak. És igen, körülbelül fél tizedre vagyunk a hetedik helytől, szóval nagyon szoros” vélekedett a spanyol.
Arra a kérdésre, hogy mire lehet képes az Aston Martin a holnapi futamon, azt a választ adta Alonso, hogy a pontszerzésen túl nem lehetnek nagy álmaik. Az egyenesekben pedig úgy érzi, ki lesz szolgáltatva a riválisoknak. „100%-ban. Semmit sem tehetek.”
Eközben a MotoGP-ben egyre jobban élesedik a helyzet, hiszen a pontversenyt vezető Bagnaia és Martin egymás mellől várhatják a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.