Forma-1 Brazil Nagydíj

Alonso: Nem a Perez elleni előzésem volt a kulcs

Fernando Alonso remek védekezéséről és a Sergio Perez ellen történő utolsó körös visszaelőzéséről beszél a Forma-1 világa, ám a kétszeres bajnok szerint a Brazil Nagydíj legfontosabb pillanata számára a Lewis Hamilton elleni manőver volt.

SERGIO PEREZ, RED BULL, FERNANDO ALONSO, ASTON MARTIN

Elképesztő izgalmakat hozott a Forma-1-es Brazil Nagydíj, minek után az utolsó körökben igazi kerék a kerék elleni csatának lehettek szemtanúi a rajongók a dobogóért folytatott küzdelemben, amely Fernando Alonso és Sergio Perez között dőlt el.

Az biztos, hogy a két tapasztalt pilóta a végtelekig elment, de tiszteletben tartották a másikat, nem volt piszkos manőver, nem volt leterelés, ami a fiatalabb generációs versenyzők esetében gyakran megfigyelhető.

A kettejük közti tiszteletet az is jól mutatja, hogy miközben Alonso interjút adott, Perez odament a spanyolhoz, és megölelték egymást. A kétszeres bajnok szerint remek volt a csatájuk, ugyanakkor a legfontosabb előzése mégsem a mexikói ellen történt Brazíliában.

„Nyilvánvalóan az utolsó körben, amikor megelőztem őt [Perezt], elég nagy elkötelezettséget igényelt, mert mindketten mindent vagy semmit elven voltunk néhány kanyarban” – emlékezett vissza a Perezzel történt csatájára Alonso.

„De azt hiszem, hogy őszinte legyek, a verseny legfontosabb manővere az volt, amikor Hamiltont az első körben a 4-es kanyarba megelőztem. Ez megváltoztatta a versenyemet” – tette hozzá a spanyol.

„Ha a negyedik helyről indulok, és az első etapban harcolnom kell Hamiltonnal, még ha végül a 10. körtől vagy később el is tudom őt kapni, a gumijaim nem lettek volna olyan állapotban, hogy meghosszabbítsam az első etapot.”

Az biztos, hogy Alonsónak volt némi előnye a bokszkiállások előtt, ami nem lett volna lehetséges, ha az elején beragadt volna Hamilton mögé, hiszen míg a mexikói a brittel csatázott, aközben alapozta meg a dobogóját a spanyol.

„Így aztán a második és a harmadik etapban nem lett volna gumielőnyöm Checóval szemben, szóval számomra a versenyemnek egyetlen döntő pillanata volt, és ez az első kör, a 4-es kanyarba való bevetődés Hamiltonnál.”

Eközben Alonso csapattársa, Lance Stroll is nagyon boldog, mivel mint mondja, a Ferrarinál és a Mercedesnél is jobb tempóra voltak képesek, ami némileg meglepő az elmúlt futamokon nyújtott teljesítményük után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezeket a megoldásokat veheti át a Red Bulltól a Ferrari 2024-es F1-es autója
Következő cikk Norris titkon a Verstappen elleni bajnoki harcban reménykedik 2024-re

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország