Alonso nagyon közel Schumacher rekordjához

És ez az a rekord, amit később Kimi Räikkönen dönthet meg, aki jelenleg a az ötödik helyen áll az örökranglsitán. Most azonban Fernando Alonso van nagyon jó helyen.

Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Alonso türelme az idei évre fogyott el a Forma-1-ben. Azzal, hogy idő előtt elhagyta a Ferrarit és visszatért a McLarenhez, gyakorlatilag teljesen kiszállt az élmezőnyből. A spanyol világbajnok hitt a McLaren és a Honda újabb sikeres korszakában, de az végül nagy bukás lett.

Még több F1 hír:

A világbajnok pilóta éveken át tűrte azt, hogy csak a középmezőny második felében versenyez, majd miután kiderült, hogy a csapat a Renault motorjával sem tud igazán előrébb kerülni, Alonsónál végleg betelt a pohár, és 2019-től már nem fog az F1-ben versenyezni.

Elmondása szerint lehetséges a visszatérése, de csak akkor, ha a McLaren egy nagyon versenyképes autóval fog rendelkezni, amire a közeljövőben nincs sok esély.

Időközben Alonso a megtett versenyköröket tekintve megelőzte Jenson Buttont és Rubens Barrichellót is. Pillanatnyilag 16,651 versenykör (83266 km) szerepel a neve mellett. Ebből 1767 kört töltött az élen, ami 8643 kilométernek felel meg.

A lista élén Schumacher nevét találjuk. A német világbajnok rekorder 16825 kört versenyzett az F1-ben. Miután Räikkönen 2020 év végéig hosszabbított a Sauberrel, csak idő kérdése lehet, hogy mikor veszi át a vezetést.

Hely Név Versenykör Versenykilométer Élen eltöltött körök Élen eltöltött kilométerek
1. Schumacher 16 825 81 208 5 111 20 148
2. Alonso 16 651 83 266 1 767 8 643
3. Barrichello 16 631 80 607 854 4 152
4. Button 16 271 80 863 762 3 886
5. Räikkönen 15 123 75 125 1 266 6 399

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton már 50 győzelmet szerzett a Mercedesnek, és közben Vettelt védi
Következő cikk A Renault megbukott az idei motorfejlesztéseivel a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország