Alonso: nagyon jó döntés volt 2018-ban ott hagyni az F1-et, de feltöltődtem, és készen állok

Fernando Alonso egy sajtóbeszélgetésen beszélt a visszatéréséről, és arról, hogy soha korábban nem volt még ilyen jó formában, mint most. A spanyol 2022-ben, az új autók érkezésekor már 41 éves lesz, de a kor szerinte csak egy szám.

Alonso: nagyon jó döntés volt 2018-ban ott hagyni az F1-et, de feltöltődtem, és készen állok

A Motorsport.com is részt vett az első sajtótájékoztatón, amelyet Fernando Alonso már harmadjára is Renault pilótaként adott, és beszélt a felkészüléséről, valamint az elmúlt másfél év tapasztalatairól is.

„Nagyon boldog nap ez számomra, hogy itt lehetek az F1-ben, azért is, mert az első csapatomnál lehetek megint, akikkel a legjobb élményeket szereztem a királykategóriában” – kezdte 2005, 2006 világbajnoka.

„Nagyon sok embert ismerek a Renault-nál, ismerem a mérnököket, szerelőket, ismerem a szenvedélyüket. Tudom, hogy még mindig nagyon éhesek a sikerre. Szerintem a 2022-es szabályokkal egy olyan bajnokság lehet majd, amelyik egyenlőbb, és fairebb lehet a csapatok között.”

Még több F1 hír:

„Úgy gondoltam 2018 végén, hogy megnézem, milyen az élet a Forma-1 világán kívül, miközben figyelemmel követem a 2021-es szabályok alakulását. Ezeket egy évvel elhalasztották egy évvel a Covid miatt, de még így is megéri majd 2021-ben a Forma-1-ben versenyezni, jó felkészülés lesz majd, miután két éve nem vezettem ilyen autókat, de a csapattal együtt készülünk, és persze jó szezont vakarunk futni. Mint mondtam, nem is lehetnék boldogabb, nagyon fontos nap ez számomra.”

Alonso az AS-nek beszélt arról egy videóüzenetben, már a Renault felszerelésében, hogy 2018-ban a legjobb döntést hozta meg azzal, hogy otthagyta a Forma-1-et, és ez az időszak lehetőséget adott neki arra, hogy az alapokról építse újra magát, és erről is beszélt a Motorsport.com-nak.

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso

Fotó készítője: Marc Fleury

„A tavalyi év különösen aktív volt számomra. Idén egyelőre mindenki ugyanabban a cipőben jár, az F1-nek is egy versenye volt, én pedig a Dakar 3 hetes versenyén vettem részt. Ez az egyetlen dolog, amire idén egyelőre alapozhatunk, mert a világ több hónapra leállt.”

„Tavaly, amikor készültem a sok hosszú távú versenyre, az IMSA, a WEC, Dakar keretein belül, szinte minden hétvégén egy versenyautó volánja mögött ültem. Készen állok, és azt érzem, hogy 100%-ot bele tudok adni a vezetésbe.”

„Fizikálisan nagyon specifikus edzést kezdtem el, és azt már februárban elkezdtem. Pár hete csináltunk egy pár fitnesz tesztet, és karrierem legjobb értékeit kaptuk. Nagyon motivált, boldog, és minden korábbinál erősebb vagyok.”

„A Forma-1-ben az egyetlen dolog, ami számít, az a stopper, nem pedig a kor. Soha nem az útlevél, vagy a születési idő határozza meg a győztest, csak a stopper. Remélhetőleg még mindig gyors, vagy akár náluk gyorsabb vagyok.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Renault nem tervezi szabadedzésen bevetni Alonsót, máshogy „készítenék fel” a visszatérésre
Előző cikk

A Renault nem tervezi szabadedzésen bevetni Alonsót, máshogy „készítenék fel” a visszatérésre

Következő cikk

Videón, ahogy Verstappen kiesik a Red Bull Ringen: dühös volt (videó)

Videón, ahogy Verstappen kiesik a Red Bull Ringen: dühös volt (videó)
Hozzászólások betöltése