BRÉKING

Alonso: Mindig elégedettséggel tölt el, ha legyőzöm Raikkönent! Ez ma sem volt másképp!

Fernando Alonso mindig boldog, ha a csapattársa előtt fejezheti be a versenyeket és semmilyen frusztrációt nem érez emiatt.

A kétszeres spanyol világbajnok gyakorlatilag megsemmisítő vereséget mérhet a finn „Jégemberre”, aki az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt még mindig csak 53 pontot számol a 11. helyen, míg a spanyol csapattársa 157 egységgel az 5. pozícióból várhatja a folytatást.

Noha a Brazil Nagydíjon Alonso volt az, aki szenvedett a technikával, ezúttal is legyőzte Räikkönent.

„Nagyon boldog vagyok és zéró frusztrációt érzek.” – mondta a leintést követően Alonso.

„Mindig elégedettséggel tölt el az, ha előtte vagyok, és ezen a hétvégén az időmérőn és a versenyen is sikerült mindezt megvalósítanom, azok után, hogy néhányszor mechanikai problémákkal találtam szembe magamat.”

„Ez egyértelműen egy jó tapasztalatot jelent, de egy kiállással több állt a nevem mellett, így 21 másodpercet kellett ledolgoznom. Az új gumik azonban előnyt jelentettek az utolsó csatában. A legfontosabb nem a vele való csata volt, hanem a többi csapat elleni és az, hogy szereztünk néhány jó pontot a Ferrarinak. Ez ma a legjobb hír.” - folytatta az ESPN hasábjain.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A nyolcadik és a hatodik helyen fejeztük be a futamot, Ricciardo és Bottas kisebb segítségével. A hétvége általánosságban olyan volt, mint Austinban, amikor hetedikek és nyolcadikak lettünk az időmérőn, majd többé-kevésbé ugyanott értünk célba.”

„A gumikopás érezhető volt, de ez mindenki számára azonos volt, és tulajdonképpen egy körrel később álltunk ki, mint a többiek. Ez volt a verseny legnehezebb része, a többi már elég egyszerű volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brazil Nagydíj 2014: Rosberg Vs. Hamilton az időmérőn
Következő cikk Brazil Nagydíj 2014: Hamilton nem engedte, hogy Rosberg egy teljesen tökéletes hétvégét fusson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország