Alonso: mi javultunk a legtöbbet, de nekem még van egy kis házifeladatom

Az Alpine pilótája, Fernando Alonso Portimaóban végre önerőből is pontot szerzett. A szombati időmérős betlije után a kétszeres világbajnok remek tempóval a 8. helyet érte el, de elismerte, hogy az autó ismét jobban szerepelt nála.

Alonso: mi javultunk a legtöbbet, de nekem még van egy kis házifeladatom

Fernando Alonso visszatérése sem ment annyira könnyedén, ahogyan arra a neki extra teszteket adó Alpine számított, és korábban a spanyol versenyző is úgy nyilatkozott, hogy még nem érzi úgy, hogy mindent ki tud hozni az A521 potenciáljából.

A Portugál Nagydíj az Alpine sportigazgatója, Davide Brivio úgy nyilatkozott, hogy az imolai fejlesztési csomagjuk más pályákon még jobb lehet, ezt bizonyítva az eredeti rajthelyén 5 pozíciót javítva már Alonso is értékes pontokat tudott szerezni.

„Jó verseny volt, élveztem. Egy Ferrarival és egy McLarennel harcolhattunk, ami elképzelhetetlen volt Bahreinben vagy Imolában. Szerintem nagyon nagyot léptünk előre. Az továbbra is rejtély számomra, hogy mi történt tegnap, miért nem éreztem a tapadást, és az időmérő kicsit bekorlátozta a mai versenyemet is” – értékelt Alonso a Sky-nak és a DAZN-nak.

„Jó lett volna kicsit előrébb rajtolni, szóval próbálok javulni még a következő szombatig, mert Spanyolország, Monaco jön, ahol egyáltalán nem lehet előzni. Elégedett vagyok a pontokkal, és a szombati napot leszámítva remek hétvégénk volt.”

„Bahreinben szerintem még sokkal óvatosabb voltam, csak be akartam fejezni a versenyt” – mondta Alonso Rosberg megjegyzésére, hogy végre újra a harcoló, gladiátor Alonsót látta a pályán. „Imolában nem éreztem magamat jól az autóban, szóval talán ez volt az első verseny, ahol mindent ki tudtam hozni az autóból. Kicsit ideges voltam a tegnapi időmérő után, szóval lehet, hogy ezt sikerült átültetni ma a pályára.”

„Egyáltalán nem volt könnyű megszokni, hogy ismét ennyire közel autózol másokkal. Még most is tanulok valamit minden egyes körben, és folyamatosan javulok. Akármennyire is egyértelműnek tűnik, ahogyan azt Imolában is mondtam, minden egyes rajttal, előzéssel, biztonsági autós fázissal tanulok, minden kicsit automatikusabbá válik.”

Leclerc nagyon csalódott, hiába végzett a 6. helyen

megosztás
hozzászólás
Wolff: "Niki mindkét győzelmet akarná!"
Előző cikk

Wolff: "Niki mindkét győzelmet akarná!"

Következő cikk

Marko: egy győzelmet, egy pole-t, és most egy leggyorsabb kört is elbuktunk a pályaelhagyások miatt

Marko: egy győzelmet, egy pole-t, és most egy leggyorsabb kört is elbuktunk a pályaelhagyások miatt
Hozzászólások betöltése