Alonso: Mi a Ferrari vagyunk, sokkal több, mint egy átlagos csapat!

Alonso: Mi a Ferrari vagyunk, sokkal több, mint egy átlagos csapat!

Fernando Alonso egy nagyon nagy hajrát futna a Ferrarival és a fő célja az, hogy megszerezzék a harmadik helyet a bajnokságban, ami nem lesz könnyű.

A spanyol világbajnok ennek az évnek is nagy reményekkel vágott neki, de hamar rá kellett jönnie, hogy a bajnokságot már csak a PlayStation hivatalos játékával nyerheti meg. A Ferrari sokat szenvedett a szezon során, aminek még mindig nincs vége.

Az átalakulás alatt álló olasz gárda jelenleg a 4. helyet foglalja el a konstruktőri tabellán 178 ponttal a neve mellett, míg a rivális Williams 187 egységet birtokol. Tekintve a brit istálló formáját és a hátralévő futamokat, Sir Frank Williams gárdája esélyesebb arra, hogy megszerezze a harmadik helyet.

Alonso azonban mindezt nem hajlandó elfogadni.

„Mi a Ferrari vagyunk, sokkal több, mint egy átlagos csapat.” – mondta Alonso a brit Autosport hasábjain a Szingapúri Nagydíj ideje alatt.

„Tehát csak továbbra is keményen kell dolgoznunk és független az autó teljesítményétől, vagy a Williams előnyétől, az utolsó körökig harcolunk majd az utolsó versenyen, mert sok pontot lehet még szerezni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ott van Abu Dhabi a dupla pontokkal, így sok lehetőségünk van még arra, hogy behozzuk a hátrányt.”

„Biztos vagyok benne, hogy az év végén a Williams előtt leszünk és legyőzzük őket.” – tette hozzá Alonso, akinek a jövője erősen kérdésessé vált Maranellóban.

„Spa-ban és Monzában nehéz időket éltünk meg, de ezt tudtuk előre, hogy így lesz. A Williamsnek mindeközben sikerült maximalizálni a pontjait és jó munkát végeztek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING