Alonso menedzserének is szerepe volt az egész Piastri/Alpine-balhéban?
A korábbi Forma–1-es versenyző, Christian Danner úgy véli, talán Falvio Briatorénak is volt némi szerepe abban, hogy ekkora botrány alakult ki az utóbbi hétben Oscar Piastri, valamint az Alpine és a McLaren körül.
Miközben a két istálló az idei szezonban a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért küzd, addig az utóbbi időszakban egy másik színtéren is beindult közöttük a csata. Úgy tűnik, mindketten Piastrit szeretnék a csapatuknál tudni.
A legfrissebb hírek szerint pedig Piastrinak érvényes szerződése van az Alpine-nal és a McLarennel egyaránt. Miközben úgy tűnik, hogy a háttérben a fiatal tehetség menedzsere, Mark Webber mozgatja a szálakat, és ő protezsálta be védencét a McLarenhez is, addig Danner úgy hiszi egy másik nagy név is érintett lehet.
„Az egész szituáció Briatoréra utal. Klasszikus Flavio. Biztosan van egy szerződés Piastri számára, melyet Flavio is átfutott, és abban van egy bizonyos kikötés” – magyarázta Danner a motorsport-magazinnak.
Ez a bizonyos kikötés állítólag az lehet, hogy Piastri és az Alpine között volt egy július 31-i határidő, ami viszont lejárt, így a versenyző csapata azt gondolta, szabaddá válik, és így akár a McLaren is leigazolhatja őt, ha meg tudnak egyezni.
Danner azt gondolja, hogy ha Briatore valóban benne van a dologban valamilyen formában, akkor az azt jelenti, hogy nagy tehetségnek tartja Piastrit, akár akkorának is, mint Fernando Alonso vagy Michael Schumacher, kikkel több világbajnoki címet is ünnepelhetett F1-es csapatvezetőként.
„Amikor hisz valakiben, akkor igyekszik előre tervezni. El tudom képzelni, hogy Piastrinak sikerül kiszabadulnia az Alpine fogásából, két évet versenyez a McLarennél, majd pedig szabaddá válik egy nagy szerződésre. Ezen egyértelműen szerepel Briatore aláírása.”
Ezek alapján a szakértő tehát azt gondolja, a McLaren csupán egy ugródeszka lehet Piastri számára, hogy később egy még nagyobb csapatnál kössön ki. Hogy ebből az egészből mennyi igaz, azt viszont nehéz megmondani, hiszen egyelőre még mindig nem lehet tudni, mi lesz az ügy vége, és hogy az Alpine védence végül melyik istálló overallját ölti magára 2023-ban.
Egy kevésbé jó autóval is lehet zseniális időmérős kört futni
Szafnauer felfedte, hogy Vettel a Hondát szemelte ki magának
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.