Alonso meglepetésekről beszélt a kvalifikáció előtt

Fernando Alonso óva intett attól, hogy messzemenő következtetéseke vonjunk le az első két szabadedzésen látott eredményekből, ugyanakkor azt is elismerte, hogy a Ferrari jelenleg elérhetetlen távolságban van az Alpine-tól.

Alonso meglepetésekről beszélt a kvalifikáció előtt

Fernando Alonso a Monacói Nagydíj 2. szabadedzését a 12. helyen zárta, a lemaradása pedig majdnem 1,5 másodpercre rúgott az élen záró Leclerc Ferrarijához képest. A spanyol számára az egyedüli gyógyír talán az lehetett, hogy legyőzte csapattársát, Esteban Ocont.

„A szombat néha meglepetéseket hoz, valamikor pozitív meglepetéseket, valamikor kevésbé pozitívakat” – jelentette ki Fernando Alonso. „Szóval nézzük meg, hogy szombaton tudunk-e javítani ezeken a pozíciókon.”

„A Ferrari itt kissé erősebbnek tűnik, túl erősek hozzánk képest, de úgy gondolom, hogy a középmezőny nagyon szoros lesz” – tette hozzá a kétszeres világbajnok, akinek a gondolatait Esteban Ocon is osztja.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, meg kell tennünk néhány lépést a megfelelő irány felé” – jelentette ki a francia. „Van néhány dolog, ami már nyilvánvaló, hogy nem működik. Szóval az jó, hogy ezekre a pontokra tudunk koncentrálni már korán, és megnézzük, munkára tudjuk-e bírni ezeket szombaton.”

Ocon a 14. helyen zárta a 2. szabadedzést, így lesz hova fejlődnie a franciának és az Alpine-nak, az eredmény pedig annak tükrében különösen beszédes, hogy a francia gyártó Barcelonában sokáig Sainz Ferrarijával harcolt.

Hamiltont is meglepte a Ferrari tempója

megosztás
hozzászólás
Russell szerint talán még a Q2 sem lesz meg
Előző cikk

Russell szerint talán még a Q2 sem lesz meg

Következő cikk

Leclerc nem ért egyet Schumacher véleményével

Leclerc nem ért egyet Schumacher véleményével
Hozzászólások betöltése