BRÉKING

Alonso megérti, hogy a rajongók nehezen fogadják el a jelenlegi helyzetet

Senki se számítson csodára a McLaren-Hondától az idei évben, figyelmeztet Fernando Alonso, mivel a csapat már bőven 2016-ra koncentrál, és ha valaki ennyire le van maradva a szezon első futamán, az nem tud varázsolni az adott évben. Japán egy újabb nyaktörő feladat lesz nekik, mert motorerőre és az elektromos rendszerek hibátlan működésére lenne szükség.

„Várnunk kell, és majd meglátjuk, hogyan fog feküdni a pálya az autónknak, de gyanítom, valahol középen lesz – nem olyan rossz, mint Monzában és Belgiumban, de nem olyan jó, mint Szingapúrban, ami a harmadik legjobb pálya volt nekünk Monaco és a magyar helyszín után”- mondta Alonso csütörtökön.

„Nem valószínű, hogy a hátralévő pályákon láthatjuk azt a teljesítményt tőlünk, mint amit Szingapúrban, de remélhetőleg még így is esélyünk lehet a pontszerzésre és olykor közel lehetünk a Q3-as helyekhez”- tekintett előre. „Nem számíthatunk csodára vagy olyan pozícióra, amitől mindenki boldog lesz, és irányt mutat a következő évre”- vette górcső alá a hátralévő futamokat. „A jövő évi autóra kell koncentrálni és követni a programunkat. Mindenki megteszi, amit tud. Mindenki a nap 24 órájában dolgozik, hogy javítson a helyzeten, a megbízhatóságon és pár procedúrán, amiket a hétvége folyamán alkalmazunk.”

Már csak hat versenyhétvége maradt, esélytelen, hogy ebből bármilyen előrelépés legyen, véli a spanyol. Azt sem lehetett elvárni, hogy a kezdeti nehézségek után még idén villantsanak.

„Nem meglepetés – ezt már februárban is látni lehetett! Ha Ausztráliában 5 másodpercre vagy, akkor nem hiszed azt, hogy Szuzukában dobogóra állhatsz. Ez van, olyan, amilyen, és teljesen máshogy állunk a futamokhoz, szemben azzal, ahogy kellene – gondolok ezalatt a teljesítményre, arra, ahogy fellépsz a többi csapat ellen. A futamokat fontos tesztnek tartjuk, lehetőségnek arra, hogy sokat tanuljunk az autónkról, miközben mások is vannak körülöttünk. Megértem, hogy rajongóként nehéz elfogadni mindezt – kritizálni kellene minket a teljesítmény miatt, azért, mert nem hozzuk azt, amit elvárnak tőlünk. Ez érthető, de kicsit más a helyzet a csapat szemszögéből, mert nem tehetünk többet annál, mint amit csinálunk – mindenki 100 százalékot ad bele.”

&feature=youtu.be&t=38m10s

Nyilatkozott a Mercedesről is, mely meglepően gyenge teljesítményt nyújtott Szingapúrban. Vettel azon lepődne meg, ha ismét így lenne, ezt az álláspontot képviseli a spanyol is.

„Meglepődnék, ha az lenne a Mercedes normális teljesítménye. Sok éve vagyunk itt, és sosem láttunk olyat, hogy egy csapat egész évben 1 másodperccel gyorsabb volt, és 1.5 másodperccel lassabb lesz az egyik futamra. Ez egy rejtély, lehet, sosem fogjuk megérteni. De ilyen az F1. Elfogadod, vagy annyiban hagyod.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: A Red Bull úgyis megkapja, amit akar a Ferraritól!
Következő cikk Michael Schumacher nem éppen lassú köre a 2006-os Ferrarival Suzukában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország