Alonso megelőzte Raikkönent és Schumachert!

Fernando Alonso sok tekintetben kivételesnek számít a Forma-1 mezőnyéből. A spanyol idén kezdi meg a 20. szezonját, amire korábban senki sem volt képes, pedig akadt három komoly kihívója is ebben a statisztikában.

alonso aston

A Forma-1-ben mindössze hárman voltak képesek arra a bravúrra, hogy 19 szezonon át kitartsanak az F1-ben a pályafutásuk során, és közülük a legutóbb Kimi Raikkönen volt az, aki úgy döntött, hogy nem kezdi meg az újabb szezonját a száguldó cirkuszban.

A finn jégember 2001-ben mutatkozott be az F1-ben a Saubernél, majd egészen a 2021-es évig kitartott a motorsportok csúcsán, leszámítva azt a rövid kihagyást, amely alatt 2010-ben és 2011-ben a ralizásnak szentelte az idejét.

Raikkönen tehát igencsak hasonló utat járt be, mint Michael Schumacher, aki 1991-ben teljesítette első futamát a Jordannel, majd végleg 2012-ben vonult vissza a Mercedestől. A német azonban 2006-ban szintén visszavonult, akkor a Ferraritól, ám az elhatározása nem volt végleges, és a német gyártóval 2010-ben visszatért az F1-be.

Rubens Barichello a harmadik, aki szintén 19 szezont húzott le az F1-ben, ám a fentebb említett két sorstársával ellentétben ő a hosszú pályafutása során nem szerzett világbajnoki címet. A brazil 1993-ban kezdte meg F1-es karrierjét, ami egészen 2011-ig tartott.

Fernando Alonso azonban túltesz egykori riválisain, hiszen idén kezdi meg a 20. szezonját az F1-ben, és habár két évig ő is távol volt a száguldó cirkusztól, megvan benne a potenciál, hogy a jövőben tovább javítsa ezt az elképesztő rekordot.

A spanyol 2001-ben debütált a Minardival, majd Briatore irányítása alatt két világbajnoki címig jutott a Renault-val. Később a McLarennél és a Ferrarinál is futamgyőzelmeket szerezve a bajnoki címért harcolt, ám velük nem sikerült felérnie a csúcsra. Alonso idén az Aston Martin színeiben próbál meg csodát művelni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A sikeres fogyókúra lehet a Ferrari sikerének kulcsa?
Következő cikk HIVATALOS: az FIA elnöke visszalépett az F1-gyel kapcsolatos feladataitól!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország