Alonso: Még nem éreztem magam ilyen jól az autóban!

Az Alpine mindkét autójával a legjobb hat között zárta a Portugál Nagydíj második szabadedzését: Fernando Alonso az 5., míg Esteban Ocon a 6. pozícióban zárt. A spanyol érthető módon elégedett volt autójával.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso életében először versenyez a Portugál Nagydíj helyszínén, Portimaóban. A kétszeres világbajnok talán idei legjobb napját tudhatta maga mögött pénteken, a második szabadedzést ráadásul az ötödik helyen zárta.

„Remek nap volt ez számomra. Bahrein és Imola után most éreztem magam a legjobban az autóban idén” – kezdte értékelését a kétszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

„Már a nap korai szakaszában is elégedett voltam az autó beállításával, így figyelmem nagy részét a pályához való alkalmazkodásra fordíthattam, majd jött a gumikkal való munka.”

Bár a szabadedzés után többen is panaszkodtak a portugál versenypályára, az itt még nem versenyző Fernando Alonso élvezte a kihívást.

„Még sok adatot kell elemeznünk, de mindenképpen jól kezdtük a hétvégét. Bár most vezettem itt először F1-es hétvégén, élveztem a vezetést. A holnapi időmérő során szerintem meggyűlik majd a bajunk a forgalommal. Az biztos, hogy a pálya izgalmas kihívást jelent” – mondta a kétszeres világbajnok.

A McLaren azt szeretné, ha a csapatok ezentúl titkos szavazás keretein belül hoznák meg a döntéseket

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Nem valami élvezetes így vezetni
Következő cikk Norris: nem biztos, hogy meglesz a Q3 az időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország