Alonso még két-három évig versenyezne, nem adná át a helyét Oscar Piastrinak

A száguldó cirkusz rangidőse nem érez nyomást amiatt, amiért az Alpine pártfogoltja már ott toporog a Forma–1 ajtajában, még mindig gyorsnak és versenyképesnek érzi magát.

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso egy rövidebb kihagyás után tavaly tért vissza a Forma–1-be, idén második szezonját kezdte meg az Alpine-nál, amelynek "jogelődjével", a Renault-val 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet tudott szerezni.

Az előző idényben Katarban dobogóra állhatott, a Hungaroringen pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapattársa, Esteban Ocon megszerezze pályafutása első F1-es győzelmét. Bár szerződése eredetileg csak 2021 végéig szólt, ezt a kontraktust meghosszabbították egy esztendővel.

Alonso úgy kalkulál, nem az idei lesz az utolsó Forma-1-es szezonja. Az Autosport arról kérdezte, érez-e bármiféle nyomást amiatt, hogy félreálljon az Alpine patronáltja, a Forma-3-ban és a Forma-2-ben is bizonyító Oscar Piastri kedvéért.

„Nem, meg sem fordult a fejemben. Ha most 25 éves lennék, ilyesmi fel sem merülne. Az emberek mindig megpróbálnak új tehetségeket keresni, de a Forma–1-ben minden a teljesítményről szól“ - mondta a spanyol.

Még több F1 hír:

„Jól teljesítettem tavaly, megelőztem a csapattársamat, meglátjuk idén hogy alakul a csata. Ahogy az év elején is mondtam, még mindig versenyképesnek és gyorsnak érzem magam, élvezem a Forma-1-ben eltöltött időt. Azt hiszem, két-három évig még versenyezni fogok“ – fogalmazott Alonso.

A kétszeres világbajnok elárulta, nyáron valószínűleg leülnek tárgyalni az Alpine-nal a közös folytatásról és arra is utalt, hogy Piastri talán más F1-es csapatnál kaphat lehetőséget a bizonyításra.

„Ha Oscar marad a csapatunk kötelékében, az jó hír, de ha másik csapatnál próbálják ki, az sem rossz. Nyáron valószínűleg leülünk tárgyalni a szerződéshosszabbításról a csapattal“ – tette hozzá a rutinos versenyző.

„Ő egy remek srác, nyilvánvalóan tehetséges. Eddig minden junior kategóriában nyerni tudott, amelyben elindult, ez megmutatja, hogy nagyon profi és keményen dolgozik a szimulátorban, valamint a gyárban. Még mindig nagyon fiatal, remélhetőleg hamarosan talál egy helyet magának az F1-ben.“

2026-os motorok: az üzemanyagtank méretének csökkentését kéri a Volkswagen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas dicsérettel illette csapatát újabb pontszerzésük után
Következő cikk Norris: Bizonyos szempontból jó látni, hogy a Mercedes nem nyer

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország