Alonso: Még csak a második legjobb autó sem az enyém…

Fernando Alonso nagyon csalódott, hogy az idei Ferrari egy komoly visszaesést mutatott, mely jelenleg a legjobb esetben is csak a negyedik legjobb autó a mezőnyben.

A Scuderia Ferrari spanyol világbajnoka 217 ponttal a neve mellett a második helyet foglalja el a tabellán. A bajnoki címre már nincs esélye, így az egyetlen célja az lehet, hogy megőrizze  ezt a pozíciót, valamint a Ferrarit is a második helyhez segítse.

A Ferrari a gyenge formájának köszönhetően nehéz helyzetbe került, és két futammal a bajnokság vége előtt csak a harmadik helyen áll 323 ponttal a 334 egységet számláló Mercedes előtt.

„Sajnos még azt sem mondhatom, hogy miénk a második leggyorsabb autó. A Red Bull mellett a Mercedes és a Lotus is előttünk jár. Továbbá most úgy tűnik, hogy a McLaren is erősebb, valamint a Sauber is Hülkenberggel. Ez így nagyon nehéz, de küzdeni fogunk.”

„Az autónkra már nem fog újabb komoly fejlesztés érkezni, így a pályán kell megnyernünk ezt a csatát. Szomorú, hogy a második helyért kell küzdenünk, de most már nincs más esély.”

Alonso motivációja azonban töretlen.

„Az elmúlt években megtanultam értékelni a kisebb és annál fontosabb eredményeket is. A motivációm azonban töretlen. A kezdetek óta 120%-ot nyújtok, és ez sok éve így van már. Minden versenyen, amin rajthoz álltam, a maximumot nyújtottam. Ezt várják el tőlem a rajongók, a csapatom és én is. Ez számomra teljesen természetes.”

Alonso számára azonban most az a legfontosabb, hogy a kisebb hátsérülése után fitt legyen a két hét múlva megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjra Austinban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING