BRÉKING

Alonso: Másodiknak is kiváltság lenni

Fernando Alonso továbbra is boldog, hogy évek óta rendre ott tud lenni a világbajnoki címért folytatott harcban.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a spanyol világbajnok rendre lemaradt az aktuális címről. 2010-ben és 2012-ben rendkívül közel állt ahhoz, hogy a Ferrarival is címet ünnepeljen, de ez nem történt meg és Sebastian Vettel ért fel a csúcsra a Red Bull színeiben.

Ez így volt idén is, azzal a különbséggel, hogy minden idők legfiatalabb négyszeres bajnoka már Indiában bajnok lett és hatalmas fölénnyel végzett az élen. miközben Belgium óta senki sem tudta őt legyőzni.

Az FIA díjátadó gáláján ott volt Alonso is, hiszen a Ferrari versenyzője a második helyen fejezte be a bajnokságot a német riválisa mögött, és közvetlen Mark Webber előtt.

„Minden sportban bajnok akar lenni az ember, és ez teljesen normális. Az a legfontosabb, hogy időről időre versenyképesek vagyunk, de nekem a második hely is kiváltságot jelent. Szerencsésnek érzem magam, hogy a pályafutásom nagy részében harcban lehettem a címért, és kétszer már meg is szerezhettem azt. Természetesen a legnagyobb álmom még nem valósult meg, és küzdök a harmadik címemért, és azért, hogy bajnok legyek a Ferrarival.” – mondta Alonso a díjátadó gálán Párizsban.

A spanyol sztár boldog, hogy még ebben a gazdasági válságban is ilyen fényűző életet élhet, és a legjobban fizetett sportolók között tudhatja magát.

„Nagyon boldog lehetek az életemmel, mert a sportban és a gazdaságban is nehéz idők járnak. Hálás vagyok emiatt, és én is megpróbálok segíteni az embereken.”

A 2014-es év sokat hozhat Alonso számára…

„Optimistán várom a következő évet, mely sok lehetőséget rejthet magában az új szabályokkal. Keményen kell dolgoznunk ezen a télen, hogy készen álljunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maldonado barátságos srác, és majd a Lotus kezelésbe veszi egy kicsit
Következő cikk Vettel és a Red Bull hivatalosan is 2013 Forma-1 világbajnoka

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország