Alonso: „Másfél óra alatt egy másodpercnél is többet lassultunk”

Fernando Alonso a tegnapi, biztató nap után ma csak a 13. helyet tudta megszerezni a Portugál Nagydíj időmérő edzésén. A kétszeres világbajnok szerint nem a körülmények, hanem az autó változott a szabadedzésekhez képest.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Bár a hétvégi szabadedzések ígéretesen alakultak számára, Fernando Alonso búcsúzott a Portugál Nagydíj időmérő edzésének második szakaszában, és csak a 13. helyről várhatja a holnapi futamot.

A 39 éves spanyol versenyző egyelőre nem tudja pontosan, mire vezethető vissza a hirtelen történő visszaesés. Sokakkal ellentétben nem gondolja úgy, hogy a szeles időjárás túlzott befolyással volt az eseményekre.

Még több F1 hír:

„Nem volt különösebb gond a körülményekkel. Mint a legtöbb délutánon, most is volt egy kis szél, de semmi komoly. Az autó az, ami változott” – kezdte értékelését Alonso.

„7-8 tizeddel voltunk lassabbak az időmérőn a szabadedzéshez képest, ráadásul üres tankkal. Másfél óra alatt egy másodpercnél is többet vesztettünk. Meg kell vizsgálnunk, mi történt, délelőtt ugyanis sokkal gyorsabbak voltunk.”

A rosszul záródó szombat ellenére Alonso úgy véli, a portugál pálya jó lehetőségeket kínál az előzésre holnap.

„A szabadedzések alapján lehetséges tűnik az előzés holnap. A lágy gumikon egész hétvégén nehéz dolgunk volt, a verseny szempontjából a legjobb valószínűleg a 11. hely lett volna. A pontokat holnap osztják, lágy gumi használata nélkül jó stratégiánk lehet holnap” – bizakodott a kétszeres világbajnok.

Verstappen szerint Vettel akadályozta őt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel a 10. helye után: „Kicsit több volt bennem…”
Következő cikk Leclerc önkritikusan nyilatkozott az F1-es portugál időmérő után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország