Alonso: „Már várom a monzai sprintkvalifikációt”

Az Alpine versenyzői motiváltan mennek Monzába a zandvoorti hétvégét követően. Fernando Alonso is várja már, hogy újra sprintkvalifikációt futhasson. Esteban Ocon pedig a sebességre hívta fel a figyelmet.

Fernando Alonso, Alpine A521, Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A mezőny tagjaira ismét egy sprintfutamos hétvége vár, amely jelentősen felborítja a menetrendet. Alonso is várja már, ami nem is csoda, hiszen a Brit Nagydíjon ő volt az egyik hős a rövidített versenyen.

„Ez most más lesz, mert Monzában nem olyan könnyű előzni. Egy újabb teszt következik a formátumnak, és remélhetőleg a jövőre nézve tudunk még javítani rajta. A sebesség viszont olyan nagy, hogy a láthatóság is megváltozik, és minden összeszűkül, szóval magasra szökik az adrenalin. Szeretem az Ascarit, a Lesmót.”

„Ott van a célegyenes és a rajt pillanata is, ami különleges atmoszférával rendelkezik. Tudom, hogy nem egy kanyar, de számomra az igazán egyedi. Olasz barátaim, remélem, találkozunk Monzában, és jól érezzük majd magunkat” – szólt kicsit a rajongókhoz is a kétszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

Ocon is hasonlóan érez a sprinttel kapcsolatban, de érzése szerint csapatának mindent bele kell majd adnia. „Jó lesz itt is próbára tenni az új formátumot. Silverstone-ban jól sikerült számunkra. Fernandónak szuper rajtja volt, én is nyertem pozíciót. Emlékszem, hogy stresszes hétvége volt, tehát most is sok energiára lesz szükségünk.”

A francia szerint a futam izgalmasabb Monzában, mint az időmérő. „Jó egy másik pilóta szélárnyékában menni. Ha egyedül vagy, akkor kevésbé élvezetes, nem mész olyan gyorsan, de a futamon őrület, hogy milyen sebességeket érünk el.”

„Az én kedvenc részem az Ascari. Az mindig trükkös, állandóan a határon vagy. Kövessétek a kék autókat” – mondta a magyarországi futamgyőztes. Ilyesmire talán most nem lesz esélye, de azért emlékezhetünk, hogyan zárult a tavalyi Olasz Nagydíj, szóval nem is lehetetlen küldetés.

Bottas nagy nyomás alatt érezte magát a Mercedes ülésében

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosbergnek nem tetszett, amit Hamilton Bottasról írt
Következő cikk Corinna Schumacher és Mick Schumacher nyílt őszinteséggel beszélt Michael Schumacherről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország