Alonso már nem akar ígérgetni, csak kivárja, hogy mit tud a McLaren-Honda

Alonso már nem akar ígérgetni, csak kivárja, hogy mit tud a McLaren-Honda

Fernando Alonso tanult a tavalyi évből, és nem ígérget, de annak örül, hogy a csapata sok lépést tett meg előre a megbízhatóságban és a motorerőben.

2005 és 2006 bajnoka a mai tesztnapon egy frissített McLaren-Hondát vihetett pályára, ami nem muzsikált rosszul, legalábbis a megtett kilométereket illetően.

Alonso a 7. időt autózván közel 120 kört tett meg Barcelonában.

Fernando Alonso

Az új motor nyilvánvaló előrelépést jelent a tavalyihoz képest. Ez a verzió jobb, mint az előző, de egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy ez számokban mit jelent, vagy mennyivel leszünk előrébb a rajtrácson. Annak azonban mindenképpen örülök, hogy fejlődést értünk el, és sokkal több kilométert tettünk meg a tesztek ideje alatt, mint tavaly.

Ettől független még mindig van hová fejlődnünk, és vannak bizonyos problémák, amiket meg kell oldanunk, lehetőleg még Ausztrália előtt. Ez nem lesz könnyű, mivel idén csak 8 napot tesztelhetünk, ami nagyon kevés.

Tavaly 10, vagy 11 motorral fejeztük be a szezont, ami elfogadhatatlan. A cél az, hogy ezt a számot igencsak leredukáljuk, miközben eredményesek vagyunk. Versenyképesek, és megbízhatóak akarunk lenni. Egyelőre nehéz olvasni a számokból és még nem tartunk ott, hogy azt mondjam, felkészültünk a szezonra.

Elég zavaros most minden, de majd meglátjuk, hogy Melbourne-ben mi lesz, ahol mindenki azonos feltételek mellett versenyezhet. Még mindig sok munka áll előttünk, de biztos vagyok benne, hogy közelebb vagyunk a többiekhez, mint tavaly.

Folyamatosan érkeznek a frissítések az autóra és ez így lesz a folytatásban is. Ami a kasztnit illeti, ott is kipróbáltunk pár érdekes dolgot. A csapat jó munkát végez, de szükségünk van arra, hogy maximalizáljuk a teljesítményünket, mint a technika, mind pedig az aerodinamika oldalán. Örülök annak az előrelépésnek, amit az elmúlt hetekben tettünk, de nem tudjuk, hogy milyen helyzetben leszünk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING