Forma-1 Spanyol Nagydíj

Alonso már most tudni véli, ki lesz a világbajnok

Az idei 24 futamból mindössze kilenc zajlott le a Forma-1-ben, de Fernando Alonso már most kijelentette, hogy Max Verstappen lesz a világbajnok. Adrian Newey-ról is szót ejtett.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

15 verseny van még hátra, júniusban járunk, mintha még csak most indult volna a 2024-es idény, az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso azonban már most egyértelmű választ adott a Mundo Deportivo kérdésére arról, ki nyeri idén a bajnokságot:

„Ez lesz Max Verstappen negyedik bajnoki címe. Több futamgyőztes lesz, a McLaren erős, a Ferrari is a legjobb autó tud lenni néhány versenyen, de összességében Verstappen és a Red Bull Racing fogja a legkevesebbet hibázni” – mondta az egyéni pontversenyt egyelőre nagyjából ötven ponttal vezető hollandról.

A paddockban azonban a legnépszerűbb téma a tervezőguru Adrian Newey jövője. A sztártervező jövő tavasszal hagyja el a Red Bullt, azóta pedig folyamatosak a találgatások arról, hol folytatja majd. Eleinte a Ferrari volt az egyértelmű esélyes, de az Aston Martin is versenyben van érte – állítólag már a gyárukba is ellátogatott. Alonso arra a kérdésre, hogy mennyire szeretné őt a csapatnál tudni, így felelt:

„Nagyon. Kemény rivális, aki minden csapatból ki tudja hozni a legjobbat, mindig mindenkivel ez a célja. Most, hogy a piacon van, nyilván mindenki arról álmodik, hogy megkaparintja. De az alapján, amit olvastam és hallok, a Ferrarival már közel a megállapodás. Akárkit is választ, szívesen látják.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nagyot álmodik a Spanyol Nagydíj előtt
Következő cikk Videón, ahogy Sainz egy Ferrarival parádézik Barcelona utcáin

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország