BRÉKING

Alonso majdnem 100 ponttal veri Raikkönent, de a Ferrari szerint a finn jól teljesít

A Scuderia Ferrari továbbra is kiáll Kimi Räikkönen mellett, ami ugyancsak megerősítheti azt, hogy a finn „Jégember” marad Maranellóban.

A 2014-es idény előtt mindenki, többek között a szerkesztőségünk is egy komolyabb tűzijátékot várt a Ferrarinál, miután az elküldött Felipe Massa helyét a finn „Jégember” vette át és lett Fernando Alonso csapattársa.

A brazil pilóta gyakorlatilag megsemmisítő vereséget szenvedett a kétszeres spanyol világbajnok ellen, aki 2010 és 2013 között esélyt sem adott neki. Nos, három futammal a szezon vége előtt Alonso a 6. helyen 141 pontot számol, míg Räikkönen a 12. pozícióban 47 egységet, miközben olyan versenyzők vannak előtte, mint Sergio Pérez (Force India), vagy épp Nicolas Hülkenberg (Force India).

Legutóbb Oroszországban sem volt jobb Räikkönen helyzete, amikor közel 20 másodpercet kapott a csapattársától. Ennek ellenére a Ferrari kiáll 2007 bajnoka mellett.

„Határozottan azt látjuk, hogy javul Kimi tempója.” – fogalmazott Marco Mattiacci csapatfőnök a brit Autosport lap hasábjain.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Mindezt rögtön átvezethetjük pontokban a versenyekre? Nyilvánvalóan nem, és van egy sor esemény, ami ezt nem teszi lehetővé. A sebessége azonban egyre jobb.”

Räikkönen elmondása szerint is sikerült bizonyos előrelépéseket tenniük az F14-T volánja mögött, de ez még messze nem az, mint amire számított az idény előtt. A finn sok kritikát kap, mivel hiába tervezték az idei Ferrarit is Alonsóra, bőven volt ideje arra, hogy alkalmazkodjon. A „Jégember” védelmében szólhat, hogy idén kevés olyan hétvégéje volt, amikor ne lett volna technikai gondja.

Oroszországban például az üzemanyaggal kellett spórolnia és az egyenesekben sem tudott olyan gyors lenni. Kimi elmondta, egy jobb hétvégét reméltek Szocsiban, de ismét egy olyan versenyben volt része, ami nem úgy alakult számára, mint azt szerette volna.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy-két éven belül érkezhet az első kínai F1-es csapat?!
Következő cikk Verstappen már nagyon unja a róla szóló negatív híreket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország