Alonso magának köszönheti Raikkönen érkezését: mindketten nyerni akarnak, nagy móka lesz

Mario Andretti szerint Fernando Alonso magának köszönheti, hogy visszatér a finn versenyző a Ferrarihoz: a kétszeres bajnok megbántotta a Scuderiát, mely válaszként erős csapattársat igazolt. Az amerikai izgalmas párharcra számít Maranellóban.

Mielőtt a Ferrari jövő évi felállásáról fejtette volna ki a véleményét, Andretti először azt taglalta, hogy kit tart a legjobbnak a mai mezőnyben.

„Mindenkinek megvan a maga stílusa”- kezdte Andretti a Marcának. „Most úgy gondolom, hogy senki sem jobb Vettelnél. És nemcsak róla van szó, hanem a csapatáról is, akivel nagyon szoros köteléket alkotnak, bíznak egymásban. Ha megvan ez a magabiztosság, akkor kipihent vagy, és szerintem ő nagyon is kipihent, koncentrált. Azt mondanám, korához képest nagyon érett. Nagyon versenyképes tulajdonságokkal rendelkezik”- méltatta a németet.

„Lewis szintén nagyon is képes lenne arra, hogy bármelyik versenyt megnyerje, de ő más”- tért át a brit bajnokra. „Fernando sokkal elemzőbb, azaz mindenkinek megvannak a maga erősségei – a megfelelő napon a megfelelő felszereléssel bárki tud nyerni. Senki sem tud nyerni minden körülmény között”- jegyezte meg az amerikai.

Andretti beszélt arról is, mi várhat Alonsóra Räikkönen mellett, és érintette a kérdést, vajon a Ferrari miért igazolta le a finnt.

„Szerintem Fernando frusztrált volt, és olyasmit mondott, amivel megbántotta a Ferrarit”- kezdte az 1978-as bajnok. „Különben sohasem szerződtettek volna le olyasvalakit, aki ellenfél lehet számára, sőt, le is győzheti. Tudnod kell, hogyan viselkedj. Mindig is megfelelő volt a viselkedése, de ott van az az 1 százalék… És mi volt Montezemolo és a többiek reakciója?”- tette fel a kérdést.

„Érdekes lesz látni, mi fog történni a továbbiakban, mert Kimi nem azért érkezik, hogy segítse Fernandót, hanem azért, hogy megpróbáljon nyerni. Fernando is nyerni akar. Remek kis csata lesz, és élvezet lesz nézni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING