Alonso: ma nem volt meg a tempónk, túl lassúak voltunk

Fernando Alonso sprintversenye nem a tervek szerint alakult, hiszen már a rajtnál veszített két pozíciót, majd később is csak hátrafelé lépdelt. Egyelőre nem tudta megmondani, mi okozta a gondot, de a főfutamon így is szeretne feljebb kapaszkodni.

Fernando Alonso, Alpine A522, Carlos Sainz Jr., Ferrari F1-75

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A kétszeres világbajnok egyébként már a felvezető körös elindulásnál is beragadt, és sokan el is mentek mellette, mire életre tudta kelteni autóját, és azt gyanítja, talán a valódi rajtnál is hasonló gondok léptek fel nála, ráadásul a kerekek is komolyan kiforogtak.

Hogy pontosan mi történt vele, azt azonban a sprintverseny leintése után még nem tudta megmondani. „Szörnyű volt a rajtom. Már a felvezető körön is gondok adódtak, majd pedig jelentősen kiforogtak a kerekek.”

„Megkérdeztem a rádióban a futam végén, hogy mi történt, én rontottam-e el valamit a procedúrával vagy ilyesmi, de azt válaszolták, hogy nem, és majd később megbeszéljük. Szóval még mindig egy kisebb rejtély, hogy mi történt.”

Még több F1 hír:

Alonso úgy érzi, az Alpine a rossz start mellett túl lassú is volt a közvetlen riválisokhoz viszonyítva, és talán a lágy gumikkal sem hozták a legjobb döntést. Azt sejtette, hogy a mögüle induló Sergio Perez és Carlos Sainz majd megelőzi őt egy ponton, de a hetedik hely elérését reálisnak tartotta.

Végül azonban ez sem sikerült neki, és csak a kilencedik lett. „Nem volt meg a sebességünk most. Túl lassúak voltunk. A gumik is nagyon koptak, szóval a piros abroncsokkal talán túl optimisták voltunk most. Van mit kielemezni tehát, de nem hiszem, hogy túl sokat veszítettünk.”

A spanyol veterán a balul sikerült nap ellenére is igyekezett azért optimista maradni, mert érzése szerint a rendes versenyen talán a hatodik, hetedik hely is elérhető lesz számukra.

„Persze ehhez szükségünk lesz némi szerencsére is, hogy valami történjen előttünk. Egyszer lesz valami, és ki fogjuk használni, mert mások sokszor húztak hasznot belőlünk. Szerintem a hatodik vagy hetedik pozíció lehet a cél holnap” – zárta gondolatát.

A Ferrarinak meg kell találnia a szemcsésedés okát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: egyértelmű, hogy idén mellélőttünk
Következő cikk Íme, a 2022-es F1-es Emilia-Romagna Nagydíj rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország