Alonso: "lehetséges, hogy 2020-ban visszatérek az F1-be"

Fernando Alonso korábban egyértelműen kijelentette, hogy a 2019-es évet távol tölti a Forma-1-től, ám a WEC japán futamán már arról beszélt, nem kizárt, hogy 2020-tól újra tagja lesz a mezőnynek.

Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Alonso augusztusban közölte a nagyvilággal, hogy kiszeretett a Forma-1-ből, ezért a következő szezont mindenképpen távol tölti attól. "Ami most a pályán történik, az nem az, ami miatt én versenyző szerettem volna lenni. Azért lépek ki, mert véleményem szerint gyenge show-t nyújtunk, többet beszélünk arról, mi történik a pálya mellett és arról, mik hangzanak el a rádióüzenetekben."

"Ha erről kell beszélni, az már egy rossz jel. A Forma-1 cseppet sem izgalmas a pályán, így egy másik versenysorozatban nagyobb örömre lelhetek."

"Voltak olyan éveim, amikor tudtam, hogy esélyem sem lesz a győzelemre. Ilyen volt 2003, 2004, 2008, 2009 és 2011 is, viszont legalább a bizonytalanság ott lebegett körülöttünk. Ma már ez sincs, előre el lehet dönteni, mi lesz a spa-i vagy monzai futam végeredménye. Leírhatjuk, hogy kik végeznek az első 15 helyen, és könnyen előfordulhat, hogy csak néhány ponton tévedünk. A Forma-1 rettentő kiszámíthatóvá vált, és rossz látni, hogy már az első barcelonai tesztnapon látszik, mire számíthatunk a szezonban."

Noha sok rajongó és szakértő gondolja úgy, hogy Fernando Alonso végleg leszámolt az F1-gyel, a kétszeres világbajnok egyelőre még nem zárja be maga mögött a kapukat, ugyanis a WEC legutóbbi futamán a következőket mondta: "Újra kell töltenem az akkumulátoraimat. 2019-ben egy teljes Indycar szezon még nem jöhet számításba, túl sokat még kell tanulnom a sorozatról, így a 17 amerikai verseny egyértelműen sok lett volna számomra. 2020-ban azonban mindez akár valósággá is válhat, ahogy az is, hogy visszatérek a Forma-1-be vagy egy teljesen más bajnokságba."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari új elnöke az elmúlt tíz év legjobb szezonjáról beszél
Következő cikk F1 2019: A fiatal versenyzők éve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország