Alonso: Koreában még vasárnap sem voltunk elég gyorsak

Fernando Alonso szomorúan konstatálta a tényt, hogy a Ferrari erős versenytempója Koreában nem mutatkozott meg. A spanyol versenyző Japánban ismét dobogóért harcolna.

Alonso a hatodik lett a mai versenyen, és tehetetlen volt az előtte lévő Hülkenberggel és Hamiltonnal szemben. A Ferrari egy hatodik és kilencedik hellyel távozik Yeongamból. A kétszeres bajnok csalódottan foglalta össze az eseményeket.

„Ez nem volt jó. Nyilvánvalóan nem vagyunk versenyképesek a puszta teljesítmény terén. Ezt tudjuk, de normális esetben vasárnap jó a tempónk”- kezdte a spanyol.

„Itt sajnos vasárnap sem rendelkeztünk azzal a tempóval, mint amit reméltünk. Pénteken láttuk, hogy a hosszú etapunk nem olyan jó, mint más nagydíjakon. Sajnos ma ez megerősítést nyert. Vettel átlagosan 30 másodpercet ad nekünk minden versenyen, szóval szerintem nem áltathatjuk magunkat: a második hely a cél.”

„A rajtunk nem volt jó, és a 3-as kanyarban pozíciót vesztettünk Nicóval szemben. Majd az egész versenyt Hülkenberg mögött töltöttem, ami nem segített a gumik szempontjából. Ha megvan a tempó Suzukában, akkor remélhetőleg jobb eredményért mehetünk majd: ismét a dobogóért harcolhatunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING