Alonso kitűzte a céljait a 2024-es szezonra

Fernando Alonso elégedett lenne azzal, ha jövőre is legalább nyolc dobogós helyezést tudna szerezni, ám a csapata számára már jobb helyezést tűzne ki, így mindenképpen elmozdulna a konstruktőri ötödik pozícióból.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Felemás idényt tudhat a háta mögött az Aston Martin, ugyanis nyolc futammal az idény kezdete után a minimum cél számukra a konstruktőri TOP3 lett volna. Sokáig ugyanis Alonso remeklésének köszönhetően a második helyen álltak, majd a Mercedes erőre kapott, és letaszította őket a képzeletbeli dobogóról.

Később aztán a Ferrari is átugrotta az Aston Martint, minek után nem sikerültek a fejlesztéseik, ám még ekkor is nagy előnyben voltak az ötödik helyen álló McLarenhez képest. Maga Alonso is elmondta, hogy nem tart a wokingiaktól, mivel akkora a pontelőnyük, hogy annak ki kell tartania az idény végéig.

Mint ismert, ez nem történt meg, hiszen Lando Norris a sorozatos dobogós helyezéseivel értékes pontokhoz juttatta a csapatát, a végelszámolásban pedig a wokingiak megelőzték az Alonso vezette istállót. Maga a spanyol azonban örülhetett, hiszen megőrizte a negyedik helyét az egyéni versenyben.

„Mindig is azt mondtuk, hogy ez olyan, mintha ez lenne az Aston Martin első igazán versenyképes éve, hiszen sok változás történt a csapatnál, új gyárat kaptak, szóval mindazok a dolgok esedékesek voltak, amikről már oly sokat beszéltünk” – vélekedett Alonso a RacingNews365.com közlése alapján.

„Szóval ha jövőre visszalépünk, az rossz lenne. Tovább kell haladnunk előre. Ötödikek lettünk a konstruktőrök között, jövőre ezen javítanunk kell. A negyedik, harmadik, második vagy bármi más helyezés is örvendetes lenne.”

„Az én esetemben az idei nyolc dobogós helyezés után remélhetőleg jövőre is valami hasonlót tudok majd elérni” – tűzte ki maga elé célul a kétszeres bajnok.”

Verstappen eközben felelevenítette a legszorosabb küzdelmét Alonsóval, amelyre a 2023-as szezon Monacói Nagydíján került sor. A holland a saját bevallása szerint mindent kockára tett, hogy legyőzze a spanyol pilótát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull tesztpilótája jó hírekkel szolgálhat a rajongóknak
Következő cikk Jön a Forma-1 első karácsonyi szünete, de ennek nem mindenki örül

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország