BRÉKING

Alonso: Kimi minden egyes köre megvan a számítógépemen

Fernando Alonso elmondta, a tesztelés alatt is közösen dolgoznak az F14T fejlesztésén Kimi Räikkönennel. A spanyol ma először vezethette az idei gépet, és elmondása alapján nincs nagy különbség a korábbi technikához képest.

Alonso 58 kört tudott teljesíteni ma, és végül az 5. helyen zárta a tesztnapot. A Ferrari versenyzője hangsúlyozta, még nagyon korai lenne levonni messzemenő következtetéseket.

"Még nagyon az elején vagyunk - ez igaz az autó megértésére is"- kezdte Alonso a Ferrari motorhomejában. "Olyan sok kört kell teljesítenünk ezekben a napokban, amennyit csak lehet, és ez elmondható Bahreinről is. Minden információra szükség van, amit csak szerzünk. Felfedeztünk pár potenciális problémát, egyben sok újdonságot fedezünk fel. Most még mindenki sötétben tapogatózik. Jó volt vezetni a pályán a sok néző előtt - pár hónapja már vezetjük ezt az autót a szimulátorban, de a kettő sohasem ugyanaz. Kellemesen sütött a nap, és mint mondtam, minden információra szükség van"- hangsúlyozta ismét.

Hasonlóan Hamiltonhoz, szerinte nincs nagy különbség 2013-hoz képest. "Hogy őszinte legyek, nem nagy a különbség"- felelte a spanyol. "Beugrunk az autóba, és nincs olyan nagy különbség a vezetési stílust illetően. Sokat beszélnek a szabályváltozásokról és mindenről, ami ezzel jár, de a vezetési stílus terén nincs nagy eltérés. Több paramétert kell irányítani, de szerintem meg fogjuk szokni. Kicsit több gomb van a kormányon, tavaly csak a KERS-t kellett nyomkodni, de ennyi. A motor is csendesebb valamivel, de több minden zajlik az autóban. Ez még mindig legjobb technológia a világon."

A Red Bull formájára még nem tud mit mondani, mivel nagyon a szezon elején vagyunk. A rivális csapat mindössze 14 kört tett meg három nap alatt.

"Nem igazán koncentrálunk arra, mit csinálnak a többiek. Nagyon sok minden történik a garázsunkban, és tényleg nem nagyon figyelünk arra, mi folyik azon kívül. Eddig kevés kört teljesítettek, de még sok idő van hátra Ausztráliáig. Össze fogják rakni a dolgokat, ebben biztos vagyok. Mi koncentráljunk csak magunkra."

Mint elmondta, nincs rá negatív hatással, hogy sokat lassultak az autók, legalábbis egyelőre rendesen el vannak maradva a köridő terén.

"Tavaly 1:16-ot mentem itt, ma pedig 1:26-ot; ez 10 másodperccel lassabb, mint, tavaly, vagy azelőtt. Ha ennyivel lassabb vagy, az természetesen nem ugyanaz az érzés - fizikálisan sem. Kevesebb a g erő, kisebb a tempó a kanyarokban, de több paramétert kell kontrollálni, több gomb van a kormányon. Egyszerűen csak más. Ugyanazt érzem, mint előtte, amikor ezt az autót vezetem. Ha gokartozok, nagyon izzadok, rendkívül élvezem a dolgot, pedig azok sokkal lassabbak. Ha adnak nekem egy Giuliettát, és azzal megyek körbe itt, azt is élvezni fogom - amíg a határon vezetsz, nem számít, mennyire vagy elmaradva a köridő tekintetében. Élvezet vezetni ezt az autót."

A kétszeres bajnok elmondta, mindben információt megosztanak egymás között Räikkönennel, és nincs helye a titkolózásnak.

"Minden este van egy megbeszélésünk. Minden egyes kör, amit Kimi teljesített az első két napban, rajta van a számítógépemen. Kimi is rendelkezni fog azokkal az információkkal, amik az én köreim révén születnek. Pár napot dolgoztunk már együtt - fele móka, fele munka. A Ferrarinál így zajlik a csapatmunka már évek óta. Este beszélünk azokról a problémákról is, amiket a versenyzők találtak; mennyire érzi kényelmesen magát, a szervóról stb. Olyasmikről is, amik nem kapcsolódnak a teljesítményhez, hanem magához a versenyzőhöz. Megbeszélünk olyan dolgokat, amiket biztos Kimi is ki fog próbálni Bahreinben. A csapatnak így kell eljárnia.Leellenőrzik az adatokat, hogy a lehető legjobban dolgozhassunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Caterham: 10 installációs kör és más semmi
Következő cikk Hamilton: csak pozitívumot viszek magammal erről a tesztről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország