BRÉKING

Alonso kicsit szomorú, zsinórban harmadjára esett ki: nem kellett spórolni, mert kiesett

Fernando Alonso legalább kicsit élvezni tudta a mai versenyt, ráadásul végül nem kellett spórolnia, feladta a Kanadai Nagydíjat. A kétszeres bajnok a futam alatt elhangzott rádióüzenetnek sem tulajdonít nagy jelentőséget.

"Nem akarok, nem akarok. Már így is elég bajom van azzal, hogy így vezetek, úgy nézünk ki, mint az amatőrök"- mondta Alonso a verseny alatt, amikor arra kérték, spóroljon.

"Természetesen egy kicsit szomorú vagyok, hogy zsinórban harmadik alkalommal esek ki"- kezdte Alonso a Skynak.

"Határozottan helyre kell hozni pár dolgot... Most semmit sem tehetünk. Ez van, ilyen a helyzet, keményebben kell dolgozni. Változtatni kell a dolgokon. Vannak pozitív jelek, mindennek értelme van, amit teszünk."

//

Ismerős sztoriban volt része - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 7 June 2015

"Nem, nem voltam frusztrált"- mondta a rádiózásról. "Egyszerűen csak részem volt pár csatában, de spórolnom kellett a gumikkal, üzemanyaggal, és 3-4 emlékeztető után azt mondtam: először is, hagyjatok versenyezni, maradjon meg a motivációm, autók vannak körülöttem. Olyan pozíciókért harcolunk, melyek nem olyan fontosak, így maga az optimális verseny és a spórolás sem olyan fontos. Legyen egy kis móka, pár csata, ez meg is volt, ez volt a legjobb része a futamnak. A futam egyes pontjain más stílusra és technikára van szükséged. A futam első része nem erről szólt, nem értettem egyet vele, mert ott volt a sok autó körülöttem. Volt egy kis móka, védekeztem, semmint támadtam volna, mert túl lassúak voltunk az egyenesekben. Sajnos. Legalább volt egy kis móka, és végül nem kellett spórolnom, mert nem fejeztem be a futamot..."

Pár kör erejéig Vettel-lel is vívott... "Az volt a legjobb része. Annyira lassúak voltunk hozzájuk képest, próbálkoztam védekezni úgy másfél körön keresztül. Nagyon élveztem, ő talán nem annyira, de nekem ez volt a legjobb része."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Nem vagyunk mindig idióták!
Következő cikk Button: könnyű lenne azt mondani, borzalmas szezonja van a McLaren-Hondának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország