BRÉKING

Alonso kicsit beszólt Hamiltonnak

Fernando Alonso nem ért egyet Lewis Hamilton véleményével, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetne a biztonságra.

A Forma-1 mindig is egy veszélyes sport volt, és valószínűleg az is marad. Szerencsére az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődött a biztonságtechnika, de Jules Bianchi tragikus balesete is jól mutatja, hogy soha nem mehetünk biztosra ezen a területen.

Az FIA ennek érdekében drasztikusabb megoldásokat tervez bevetni, melyek között szerepelhet a halo, vagy éppen a Red Bull által tesztelt és bemutatott félig zárt pilótafülke.

Hamilton nemrég azt hangsúlyozta, hogy igenis szükség van arra, hogy veszélyes is legyen a sport. Alonso nem igazán ért ezzel egyet, aminek hangot is adott.

„Nincs szükségünk hősökre ebben a sportban. A biztonság mindennél fontosabb, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Forma-1-ben érintettek nagyobb biztonságban legyenek.”

„Úgy tűnik, van pár jó megoldás, amivel a sportunk biztonságosabb lehet, és ezekre szükség is van. Ha megnézzük a korábbi baleseteket, azoknak a legnagyobb része a fejsérülésekre vezethető vissza. Talán az összes. Ez egy nyitott kategória, de biztonságosabb is lehet.”

„Úgy tűnik, hogy az új megoldásokkal elkerülhetjük ezeket a baleseteket. Bíznunk kell abban, amit az FIA mond, hiszen az összes információval rendelkeznek ahhoz, hogy mindezt ésszerűen meg tudják ítélni.”

„A Red Bull megoldása is az egyik ilyen fejlesztés lehet, de bízom benne, hogy még más is van az asztalon. Nem mondom, hogy rossz, de egy ilyen döntés előtt minden lehetőséget meg kell nézni, ahogy tettük azt a halóval is. Tudom, hogy az FIA a helyes döntést fogja meghozni ezzel kapcsolatban. Az esztétika is szempont, de itt az fog dönteni, ami biztonságosabb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A gumik a felelősek a Haas Racing szenvedéséért - pontos magyarázat azonban még nincs!
Következő cikk 22 éve, hogy elvesztettük Ratzenbergert, vasárnap pedig Sennát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország