Alonso kiábrándult a Forma-1-ből! Akkor most távozik?!

Alonso kiábrándult a Forma-1-ből! Akkor most távozik?!

Fernando Alonso megerősítette, hogy most már lassan más versenyszériák után néz, mert a jelenlegi Forma-1-ből teljesen kiábrándult.

Alonso 2001 óta a Forma-1-es mezőny tagja. Idén talán pályafutása egyik legrosszabb szezonját teljesíti a McLaren-Hondával. Kilenc verseny alatt egyetlen egy pontot sikerült összekaparnia.

A kétszeres világbajnok 2013 óta nem nyert versenyt – akkor még a Ferrarinál versenyzett – és közel került hozzá, hogy idén a Le Mans-i 24 órás versenyen is bemutatkozzon.

Amíg eddig a spanyoltól azt hallhattuk, hogy élvezi a McLaren-Honda által nyújtott kihívást, hogy lassan megpróbálnak nyerni a királykategóriában, azt is elmondta, hogy a jelenlegi Forma-1 nem elég izgalmas a számára.

„Imádom a motorsportot, minden kategóriát, és az is igaz, hogy a Forma-1 már nem ugyanaz, vagy nem olyan izgalmas mint a múltban – legalábbis számomra. Olyan autókat vezetünk, amik két vagy három másodperccel gyorsabbak a GP2-es járgányoknál.” – mondta Alonso szombaton a Hungaroringen.

„Jelen pillanatban nagy a motivációm, és van egy fantasztikus projekt, amiben részt vehetek a McLaren-Hondával. Az első gokartom is egy McLaren-Honda másolat volt, és most egy igaziban ülhetek, szóval ezt nagyon élvezem, hogy a nulláról kell versenyképessé tennünk a csapatot.”

„Azonban tesztelés nélkül, ezekkel az abroncsokkal, ezekkel a szabályokkal, egy olyan naptárral, mint a tavalyi is – csábítanak más kategóriák is, ez igaz.”

Alonso szerint a jelenlegi tesztkorlátozások a szezont elég kiszámíthatóvá teszik, hiszen a csapatok nem tudják behozni a lemaradásukat egy nehéz előszezon után.

„Korábban szórakoztatóbb volt, és ezt nem azért gondolom, mert több szenzorunk volt, vagy több információnk. Korábban nagyobb szabadságunk volt a tesztelésnél, és az autó fejlesztésénél is.”

//

Tudtad-e? 1986-ban, az első Magyar Nagydíjon a szocializmus még a Forma-1-re is komoly hatással volt! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, July 25, 2015

„Ott találod magad, hogy az autód a szezon első negyedében nem versenyképes, majd találsz pár megoldást, amivel versenyképes lehetsz. Most a Mercedes nyeri meg az összes futamot, és a Manor lesz az utolsó mindenhol. Többé-kevésbé ugyanannyi beleszólása van a versenyzőnek és a csapatnak.”

„Ez nem az információmennyiségről szól. A kezünk meg van kötve a szezon folyamán, szóval amikor elutazunk Barcelonába vagy Jerezbe az első tesztre, akkor olyan mintha feldobnánk egy érmét. Ha versenyképes vagy, akkor jó szezonod lesz, ha nem, akkor rossz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING