Alonso kevesebbet hibázott a Ferrarinál, mint Leclerc, mondja a korábbi csapattag

Cesare Fiorio, a Scuderia Ferrari egykori sportigazgatója elmondta, hogy Fernando Alonso kevesebb hibát vétett az olaszoknál töltött korszaka alatt, mint amennyit Charles Leclerc ront mostanság. Emellett Carlos Sainzról is elmondta véleményét.

Fernando Alonso, Alpine F1 in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Az olasz szerint Leclerc nagyon erős pilóta, aki képes az autója teljesítménye fölött is vezetni, de mégis nehéz összehasonlítani Alonsóval, mivel a spanyol kevesebbet hibázott, amikor ő volt a maranellói csapat tagja.

„Számomra az Alonsóval való összehasonlítás nem feltétlenül helyénvaló, mivel Leclerc ugyan igazán gyors, és képes elképesztő időmérős köröket futni, még mindig vét néhány hibát. Alonso akkoriban alig tett ilyet” – hangzott Fiorio véleménye a FormulaPassion podcastjében.

Még több F1 hír:

A szakember az 1980-as években a WRC-ben tevékenykedett, ahol jobban megismerhette idősebb Carlos Sainzot, kinek fia idéntől már a vörösök pilótája lett. Szerinte Sainz most már képes felvenni a harcot Leclerc-rel a versenyen, és miután teljesen hozzászokott az SF21-hez, az időmérőkön is hasonló lesz a helyzet.

„Véleményem szerint Sainz már most igen gyors, a futamokon pedig van olyan jó, mint Leclerc, de a kvalifikáción azért még hibázik párszor, főleg amiatt, mert még nem ismeri teljesen az autót. Ő azonban egyértelműen egy olyan fickó, aki garantáltan hozni fogja az eredményeket.”

„A versenyzőpárosra nem lehet panasz. Remélem, hogy Sainz az időmérőn is felgyorsul, miután alkalmazkodott a Ferrarijához.” Ami pedig az istálló helyzetét illeti, Fiorio szerint egyértelműen látszik az előrelépés 2020-hoz képest, de azért még nincsenek a Mercedes és a Red Bull szintjén.

Hamilton szerint még mindig vannak gondok a Mercedes egyensúlyával


#ThinkingForward Gerhard Bergerrel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: "Sainz nagy erősségünk”
Következő cikk Vettel: „Az F1 és a környezetvédelem? Nem vagyok képmutató”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország