BRÉKING

Alonso két versenyt ad a vébének: dobogón kell lenni és Vettel előtt

Amennyiben Monzában és Szingapúrban is kikapnak Sebastian Vetteltől, akkor utána már a 2014-es bajnokságra kell koncentrálni – mondta Fernando Alonso. A spanyol szerint a győzelem túl optimista elvárás, de mindenképp a riválisa előtt kell végeznie.

A Ferrari természetesen nagy reményekkel érkezett meg Monzába, a hazai pályára, de Alonso tisztában van azzal, hogy a Red Bull az elméletileg nekik nem kedvező helyszín ellenére is erős lehet. Egy győzelmet nem tart reális elvárásnak a kétszeres bajnok, de minden áron Vettel előtt kell lenni, vagy az idei év is elúszott.

„Szerintem túlságosan optimista lenne azt gondolni, hogy meg tudjuk nyerni a következő két versenyt”- mondta Alonso. „Sokkal reálisabb cél, hogy Sebastian előtt végezzünk. Próbálunk így tenni, és a lehető legjobbra törekszünk. Az utóbbi versenyeken is arra törekedtünk, hogy csökkentsük a hátrányt, de nem sikerült, csak Silverstone-ban. Változtatnunk kell a helyzeten. Boldogak leszünk, ha itt és Szingapúrban is sikerül megelőzni. Az, hogy előtte végzünk, minimum azt jelenti, hogy a dobogón vagyunk. Tudjuk, mennyire erős, és azt is, mennyire versenyképes lesz a Red Bull. A következő két versenyre az a cél, hogy előtte végezzünk és a dobogón legyünk. Ha nem tudunk így tenni, és továbbra is veszítjük a pontokat, akkor nyilvánvalóan el kell kezdeni 2014-re gondolni. Utána már csak 6 vagy 7 verseny marad a pontgyűjtésre. Fontos hetek következnek – ez biztos.”

„Az is biztos, hogy optimista vagyok. Spában láthattunk némi előrelépést a részünkről”- mondta a spanyol bajnok. „Reméljük, hogy ebbe az irányba tudjuk folytatni – itt Monzában is fejlődni akarunk. A pálya karakterisztikájának is segítenie kellene, így mindennel rendelkezünk ahhoz, hogy egy jó hétvégénk legyen. Teljesítenünk kell akkor, amikor elérkezett az ideje: vasárnap, a versenyen. Magabiztosan érkeztünk ide és készen állunk a harcra. Számunkra Szingapúr lesz a keményebb teszt – az igazi teszt. Ott majd meglátjuk, mekkora lépést sikerült megtenni. Most koncentráljunk erre a hétvégére, és próbáljunk meg a fő riválisaink előtt végezni.”

A Ferrari versenyzője elmondta, a feszített helyzet ellenére sem ideges. „Nos, nyugodt vagyok. Amikor a maximumot nyújtod, maximalizálod az autó potenciálját, megtalálod a határokat minden egyes alkalommal, amikor a volán mögött vagy, akkor nyugodt vagy és örülsz. Természetesen a címért akarunk harcolni, ahogy tettük tavaly is, egészen az utolsó versenyig. Idén azt láthatjuk, hogy a különbség lassan nő minden egyes hétvégén. Meg akarjuk állítani ezt a folyamatot. Változtatunk kell a helyzeten, és remélhetőleg ez a hétvége a kiindulási pont. Még sok verseny van, sok lehetőség, és sok pont forog kockán.”

Alonso nemrég vett egy biciklicsapatot, de mint elmondta, szó sincs olyan lehetőségről, hogy kihagy egy évet az F1-ben, és helyette kerékpározik.

„Ez sohasem volt opció. Karrierem legjobb pillanatait élem meg – ez a legjobb időszak. Még mindig nagyon jó formában vagyok, és talán még 4-5 évig így lesz. A csúcson teljesítek, és nem akarok elvesztegetni lehetőségeket. A szenvedélyemet még mindig a motorsport jelenti, és majd talán az említett 4-5 év után… Majd meglátjuk, milyen formában leszek utána”- felelte a kérdésre.

Sokat pletykáltak és írtak arról, hogy Alonso esetleg a Red Bull versenyzője lehet 2014-től.

„Ezek csak pletykák voltak – nagyon sok pletyka volt erről. Sokat pletykáltak a Red Bullról, Olaszországban pedig arról, hogy elmegyek egy évre. Még mindig van három és fél évem a Ferrarival, melyet szándékomban áll tiszteletben tartani, és talán még hosszabbítunk is. A Ferrarival akarom befejezni a karrierem, mely a legjobb csapat a világon. Jelenleg nem olyan eredményeket érünk el, mint amit akarunk, de dolgozunk az autón. Jövőre teljesen új szabályok lesznek, ami sok csapat előtt megnyitja a lehetőséget, megállítsa a Red Bull dominanciáját. Nagyon jó hír, hogy Daniel aláírt a Red Bullhoz, mivel ez megnyitott egy lehetőséget Carlos Sainz Jr. előtt, hogy csatlakozzon a Toro Rossóhoz. Ez volt a legjobb hír nekünk, spanyoloknak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: A Red Bull mást akart, mint mi! A Ferrarival pedig nincs bajom
Következő cikk Massa és a jövő: kérdezd Domenicalit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország