Alonso két bajnoki címmel és három 2. hellyel akkor sem hozott rossz döntést!

megosztás
hozzászólás
Alonso két bajnoki címmel és három 2. hellyel akkor sem hozott rossz döntést!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. júl. 20. 11:26

A Toro Rosso újonca, Carlos Sainz megvédi honfitársát és mentorát Fernando Alonsot. A spanyol szerint a kétszeres bajnok jó döntéseket hozott a Forma-1-es pályafutása során.

„Mindig biztos lehetsz benne, hogy Fernando tökéletes időmérőt, tökéletes rajtot, tökéletes első kört fut. Minden egyes versenyköre egy tizeden belül van. Fernandotól mindent megtanulhatsz.” – mondta a spanyol újonc az UOL Esporte-nak.

Sokan úgy gondolják, hogy a 33 éves spanyol elfecsérelte a tehetségét a rossz döntései miatt – így végül csak két bajnoki címet szerzett a Forma-1-ben.

Ráadásul az első átigazolása a McLarenhez rossz véget ért, így visszatért oda, ahol 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett, azonban akkor már a Renault nem volt jó formában. Majd végül öt év alatt a Ferrarival sem lett háromszoros világbajnok.

Most Alonso a McLaren-Hondánál szenved.

„Meglepett, hogy olyan boldog tud lenni.” – mondta Nico Rosberg a spanyol AS-nek – „Bármikor látom, boldog.”

„Jó neki, de elég furcsának tűnik, mert mindig keményen harcolt, és most még pontot sem tud szerezni.” – tette hozzá a Mercedes pilótája.

Sainz azonban akkor sem gondolja, hogy Alonso pályafutása során rossz döntéseket hozott volna.

„Szerintem lehetetlen azt mondani valakire, aki két bajnoki címet és három 2. helyet szerzett a Ferrarival, hogy rosszul döntött volna. Egyszerűen vannak olyan idők, amikor nem vagy a megfelelő helyen a megfelelő időben. Úgy vélem, inkább csak peches volt.” – állítja Sainz.

Következő Forma-1 cikk
Williams: A Magyar Nagydíj nehéz menet lesz...

Előző cikk

Williams: A Magyar Nagydíj nehéz menet lesz...

Következő cikk

Akár másfél másodperc is lehet a lágy és közepes abroncsok között a Hungaroringen

Akár másfél másodperc is lehet a lágy és közepes abroncsok között a Hungaroringen

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING