Alonso kész "extra kockázatokat" vállalni, ha a futamgyőzelemről van szó
Fernando Alonso elmagyarázta, miért mondta Hollandiában az Aston Martin Forma-1-es csapatának, hogy már úton van az első futamgyőzelmük is és jelezte, ha az kell hozzá, ő bevállalósabb lesz.
A múlt hétvégi Holland Nagydíjon Alonso és az Aston Martin a júniusi kanadai verseny óta a legerősebb teljesítményét mutatta be, a spanyol a második lett és a kései újraindítást követő leintésnél sem volt sokkal lemaradva Max Verstappen mögött. Levezető körén az általában óvatos kétszeres világbajnok a csapatrádióban azt mondta: „Meglesz az a futamgyőzelem, közeledünk.”
A zandvoorti a hetedik idei dobogója volt és harmadszor végzett a második helyen. Amikor a Motorsport.com az üzenetről kérdezte, így válaszolt: „Van pár hétvége, amikor látszólag közelebb vagyunk, Zandvoortban így éreztem és így, hogy háromszor lettem második, elég közel vagyunk a győzelemhez. A kitűnő és megtörhetetlen Max és a Red Bull az ellenfelünk.”
„Néha elég közel kerültünk, de kell egy extra lépés a teljesítményben, vagy szerencse, vagy egy jól időzített kiállás, vagy valami ilyesmi. Szóval igen, úgy gondoltam, jó lenne pozitívnak lenni Zandvoort után. Akárhányszor beleszólok a rádióba, úgy veszem, hogy csak a mérnökömhöz beszélek és elfelejtem, hogy az egész világ hallja, szeretném, ha ezek megmaradnának magánügynek.”
„Egyszerűen így éreztem akkor és a hátralévő versenyeken remélhetőleg olyan helyzetben leszünk, hogy ismét legyen esélyünk fej-fej melletti küzdelemre Maxszal és ezen a ponton talán bevállalni némi extra kockázatot.”
Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack úgy látta, Alonso szavai az egész csapatra jó hatással voltak. A Motorsport.com erről szóló kérdésére válaszolt: „Motiváló pillanat volt, mindenkinek jó volt ezt hallani otthon is. Gyakorlatilag ez a legjobb pillanat arra, hogy ilyen beszédet mondjon az ember.”
„Szóval mindenkinek nagyon jó volt ezt hallani, mindenki mosolygott, amikor hazaértünk, de van különbség aközött, hogy azt mondjuk, meglesz a győzelem, és aközött, hogy megszerezzük. Nagyon keményen kell dolgoznunk azért, hogy ezt a jóslatot valóra váltsuk.”
Arra a kérdésre, hogy normális körülmények között megverheti-e az Aston Verstappent, Krack úgy felelt: „Nagyon jók. Ez az első dolog, amit el kell ismernünk. Max és az autó kitűnő kombináció. Szerintem erről már Fernando is beszélt, nem kapnak ezért elég elismerést.”
„Megnézzük, mennyit fejlődnek a következő versenyeken. Ha lesz náluk előrelépés, akkor fel kell vennünk a tempót, ráadásul már vagy hat futam óta nem voltunk a győzelem közelében, szóval egyelőre maradjunk szerények, tegyünk, amit tudunk és meglátjuk, mi történik.”
Alonso beszélt arról is, kik harcolhatnak a dobogóért az Olasz Nagydíjon.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.