Alonso kapta az év pillanata díjat 2021-ben az FIA gáláján

Az Alpine kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso is bezsebelt egy díjat a csütörtöki FIA gálán, mégpedig a 2021-es Forma-1-es Magyar Nagydíjon Lewis Hamiltonnal szemben mutatott védekezéséért.

Alonso kapta az év pillanata díjat 2021-ben az FIA gáláján

Fernando Alonso ezúttal csak mellékszereplő volt a 2021-es FIA gálán, miután egy olyan kategóriában aratott győzelmet, amelyet szurkolói szavazatok alapján jutalmaztak.

Az év pillanata versenyben Johan Kristofferson WRX-ben mutatott rajtjával és Adrien Fourmax a WRC-ben mutatott 68 méteres ugrásával kellett „megküzdenie” a spanyolnak, akinek a Hungaroringen mutatott védekezését nevezték a díjra.

A spanyol pilóta nem ment el személyesen a díjátadóra, de egy videóüzenetben megköszönte a szurkolóknak, és hozzátette, hogy „örülök, amiért a rajongók is annyira élvezték ezt a csatát, mint mi a pályán”.

Még több F1 hír:

Alonso azzal, hogy több körön át is maga mögött tartotta Hamiltont a kaotikus Magyar Nagydíjon, sikeresen védte meg az élen autózó csapattársát, Esteban Ocont, aki karrierjének első Forma-1-es futamgyőzelmét aratta a Hungaroringen.

Hasonló csapatmunkát láthattunk az év utolsó futamán, Abu Dhabiban is: Sergio Perezt szándékosan azért tartotta kint az optimálisnál tovább a Red Bull, hogy feltartsa Lewis Hamiltont, a mexikóit pedig a jelentős tempófölénye ellenére is csak két kör alatt tudta megelőzni a brit – Verstappen a rádión, majd a futamot követően is „legendásnak” nevezte Perez védekezését.

megosztás
hozzászólás
Horner: Masi helyett a versenyzés isteneivel fogom tartani a kapcsolatot
Előző cikk

Horner: Masi helyett a versenyzés isteneivel fogom tartani a kapcsolatot

Következő cikk

De Vries: objektív szurkolóként sokkolt a versenyigazgatóság

De Vries: objektív szurkolóként sokkolt a versenyigazgatóság
Hozzászólások betöltése