Motorsport.com hírek

Alonso jó hétvégét sejt az új Renault motorral és a frissített McLarennel

A Renault új motorja mellett a McLaren is frissítéseket kap, amivel Fernando Alonso előrébb kerülhet a mezőnyben, vagy könnyebben harcolhat közvetlen a top-istállók mögött.

Fernando Alonso, McLaren

Fernando Alonso, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren Monacóban még csak pontot sem szerzett. A spanyol világbajnok idén először esett ki, ráadásul technikai hiba miatt. Ez nem jött jól a wokingiaknak, akik elvesztették a konstruktőri 4. helyüket. Igaz, jelenleg minimális a hátrányuk a Renault-val szemben, azonban a Sainz-Hülkenberg duó erősebbnek tűnik.

Alonso, aki továbbra is egyedül viszi a hátán a McLarent, bizakodó Montrealban, és nemcsak az új erőforrás miatt, amit a Renault biztosít számukra. Fernando a 300. nagydíján térhet vissza a pontszerzők közé.

Még több F1 hír:

„Igen, ez egy szép szám. Szép kerek szám, ami bizonyos szempontból fontos, de más szempontból semmit nem jelent a hétvégét illetően. Soha nem gondoltam arra, hogy elérem ezt a számot. Jó lenne mindezt egy szép eredménnyel megünnepelni, de mint mondtam, ettől még nem leszek versenyképesebb. A rajongók számára azonban igazán jó lenne egy nagyon jó eredménnyel ünnepelni ezt.”

A Renault új motorja…

„Mindig jó, ha valamilyen frissítés érkezik, legyen szó bármiről. A meglévő kilométerszám miatt is fontos. Ez már a hetedik verseny, és szükségünk van egy előrelépésre. Meglátjuk.”

Elképesztő akcióban a Xiaomi legjobb okostelefonjai!

Az MCL33 is frissül.

„Nem ez az egyetlen, ami jó hírekkel szolgálhat. Lesz pár új aerodinamikai darab az autón, ami formába lendíthet bennünket. Papíron talán nem ez a legjobb pálya számunkra, ugyanakkor a motorral és az új elemekkel ez akár egy jó hétvége is lehet. A szimulációk azt mutatják, hogy van miért bizakodnunk.”

„Az időjárás stabilnak tűnik, és nem fog esni az eső. Kanadában azonban mindig ott van a fűszer az ételen, amit élvezni kell. Azt mondom, ez tényleg egy jó hétvége lehet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton aggódik a Mercedes motorja és a Ferrari miatt
Következő cikk Ricciardo mégsem kap büntetést a Kanadai Nagydíjra?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország