Alonso izgatott az Alpine „ambiciózus” 2022-es projektje miatt

Az Alpine Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso szerint „mindenki álmodozhat” a 2022-es szezon előtt a saját esélyeivel kapcsolatban, ugyanakkor bizakodik a jövő évi projekt munkálatait nézve.

Alonso izgatott az Alpine „ambiciózus” 2022-es projektje miatt

A Forma-1-be 2 év után 2021-ben visszatérő Fernando Alonso korábban úgy nyilatkozott, hogy csak akkor fog visszatérni a száguldó cirkuszba, ha ismét futamgyőzelmekre esélyes autóba ülhet.

Ez a véleménye azonban megváltozott a különböző kategóriákban teljesített versenyei után, és elmondása szerint az motiválta a Forma-1-es visszatérését, hogy ez volt a legnagyobb számára elérhető kihívás.

A 2022-es, a korábbinál jóval szigorúbb technikai szabályok elméletben minden csapatnak megteremtik a lehetőséget arra, hogy valami különlegessel rukkoljanak elő, de Alonso szerint már az sem lenne csalódás, ha például csak az 5. helyet szereznék meg.

Még több F1 hír:

„2022-vel kapcsolatban mindenki szabadon álmodozhat” – mondta Alonso a spanyol sajtóval tartott beszélgetésén, amelyen a Motorsport.com spanyol kiadása is részt vett. „Természetesen mindenki azzal az illúzióval maga előtt dolgozik, hogy bajnokok lehetünk. Ha minden F1-es csapat esélyes lehet a győzelemre a szabályváltozások miatt, akkor miért ne lehetnénk mi is azok?”

„Ugyanakkor nem akarok olyan címeket látni, hogy „2022-ben világbajnokok leszünk”, mert akkor, ha mondjuk egy 5. helyet érünk el, akkor csalódásnak könyvelhetnek el minket, miközben szerintem egy remek eredmény lenne a csapattól. Könnyen hajlamosak vagyunk eltúlozni a dolgokat, de nem lennénk itt, ha azt gondolnánk, hogy biztosan a mezőny végén lennénk. Most mindenki azzal a tudattal dolgozik, hogy az élen lehetünk.”

„Én most is azt gondolom még, mint tavaly, amikor aláírtam a csapattal. Minden rejtélyes, nem számít, hogy mennyit teszteljük az autót a szimulátorban, vagy mennyi adatot kapunk, ugyanúgy csak reménykedni tudunk.”

 

Az Alpine számára továbbra is a Renault által finanszírozott viry-i gyárból szállítják a Forma-1-es motorokat, azonban a francia márka volt az egyetlen, amely különösebb fejlesztési csomag nélkül kezdte a 2021-es szezont, miután Alonso elmondása szerint „mindent egy lapra” tettek fel a 2022-es motorral, amely a hírek szerint teljes átalakuláson esik majd át, és többek között átveheti a Mercedes és a Honda által is használt osztott-turbós elrendezést.

„Szerintem nagyon ambiciózus program folyik Viryben a jövő évi motorral kapcsolatban. Egyelőre csak ennyit mondhatok. Tisztában vagyunk az idei autónk gyengeségeivel és erősségeivel. Ki akarjuk javítani a jelenlegi hibáinkat, ahogyan mindenki más is. A motor és az egész projekt azonban nagyon ambiciózus, mindent felraknak egy lapra, szóval már várom, hogy mi fog kisülni ebből.”

Eltörölheti az egyik legfontosabb gumiszabályt az FIA

megosztás
hozzászólás
Hülkenberget meglepték Vettel „közepes” teljesítményei

Előző cikk

Hülkenberget meglepték Vettel „közepes” teljesítményei

Következő cikk

Így változtak a pilóták értékelései az F1 2021-ben az F1 2020-hoz képest

Így változtak a pilóták értékelései az F1 2021-ben az F1 2020-hoz képest
Hozzászólások betöltése