Alonso ismét másodikként zárja a világbajnokságot

megosztás
hozzászólás
Alonso ismét másodikként zárja a világbajnokságot
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2013. nov. 17. 21:42

Fernando Alonso az elmúlt négy évben már harmadik alkalommal zárja a bajnokságot a második helyen. A spanyol világbajnok Austinban biztosította be a helyét, miután Sebastian Vettel már korábban megvédte a címét.

Fernando Alonso

A rajtnál nehéz volt megtartom a helyemet a piszkos oldalon és pozíciót is vesztettem Pérezzel szemben. A verseny első része hamar elment és nem minden ment úgy, mint azt szerettük volna. A csapattal emiatt változtattunk a taktikánkon, és más ütemben jöttünk ki a cserére.

A keményebb gumik valamivel versenyképesebbnek tűntek, és képes is voltam megelőzni Pérezt, majd Hülkenberget. Keményen nyomtam és mindent megtettem. A végén Hülkenberg közel tudott hozzám kerülni, de meg tudtam tartani a helyemet és ez fontos volt a Mercedes elleni csata miatt.

Most az utolsó futam következik Brazíliában és még mindig optimisták lehetünk azt illetően, hogy megszerezhetjük a konstruktőri második helyet. Szerintem képesek leszünk legyőzni a Mercedest, de ez nem lesz könnyű. Valamit ki kell majd találnunk, mert gyorsak és versenyképesek. Fontos, hogy az időmérőn versenyképesebbek legyünk, és egy kis szerencsével előttük is lehetünk. Egyelőre ez nem elég, szóval valamit tényleg ki kell találnunk ellenük.

Következő Forma-1 cikk
Kovalainen: fél futam KERS nélkül, rejtély az első szárnnyal

Előző cikk

Kovalainen: fél futam KERS nélkül, rejtély az első szárnnyal

Következő cikk

Bottas: ez egy remek nap!

Bottas: ez egy remek nap!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING