BRÉKING

Alonso irgalmatlanul sok pénzt kaszálhat jövőre a McLarennel és a Ferrarinak köszönhetően

Fernando Alonso nagyon nyugodtan és magabiztosan várja a következő évet, ami talán nem is véletlen, hiszen a jövője eldőlt, és csak az a kérdés, hogy mekkora lesz a végkielégítése a Ferrarinál.

2005 és 2006 bajnoka 2010 óta áll a Ferrari alkalmazásában. A legendás olasz gárdával az első évében és 2012-ben is egészen közel került ahhoz, hogy újra felérjen a csúcsra és megszerezze a hőn áhított harmadik címét a Forma-1-ben és ezzel utolérje brazil példaképét, Ayrton Sennát.

A sors azonban úgy hozta, hogy mind a két alkalommal a német riválisa nyerte meg a bajnokságot a Red Bullal. Mindez, ha nem lenne elég, Sebastian Vettel lesz az, aki jövőre megérkezik a helyére és a Ferrarival a következő években bajnok lehet, köszönhetően az évek óta tartó fejlesztéseknek és az új szerkezetnek.

Az nem kérdés, hogy Alonso és a McLaren már megállapodott egymással, de az igen, hogy mekkora összeg üti majd a markát a spanyolnak. Jövőre az éves fizetése állítólag 35 millió eurót lesz, de ebben nincsenek benne a bónuszok és a különböző szponzori pénzek.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A Ferraritól hasonló összeget tehet majd zsebre, miután a közös kontraktusuk 2016-ig érvényes. Erre a két esztendőre 50 millió dollárt kapott volna Fernando, és miután a Ferrari döntött úgy, hogy megválik a versenyzőjétől Sebastian érkezése miatt, a részvényeseknek nagyobb összeget kell fizetniük a szerződés érvénytelenítéséért.

A helyzet kísértetiesen hasonlít arra, mint ami Räikkönennel történt 2009-ben. A csapat Kimit is elküldhette volna az idei szezon végén, és szinte biztosan olcsóbb is lett volna ez az opció, mivel a „Jégember” csak 2015 év végéig kötelezte el magát Maranellóban.

A háttérben azonban az is ott van, hogy Vettel csak úgy volt hajlandó aláírni a Ferrarihoz, hogy a finn lesz a csapattársa, valamint az új vezetőség és elnökség különösebben nem szívleli a spanyolt.

Alonso Austinban hangsúlyozta, teljesen nyugodt és minden rendben van, ami a jövőjét illeti.

„Minden rendben van, és teljesen nyugodt vagyok a jövőmet illetően. A sajtóban rendre azt olvasni, hogy a karrierem veszélyben van, de ez nem igaz. Semmi sem változott, és hangsúlyozom, minden rendben van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren bocsánatot kért a rajongóktól, amiért még mindig nem jelentette be a jövő évi párosát
Következő cikk Berger visszatér a Ferrarihoz, és sportanácsadói/csapatfőnöki pozícióban folytatja tovább?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország